2016. november 1., kedd

MAGYAROK MILLIÓI ÉLNEK HÓNAPRÓL HÓNAPRA

VILÁGGAZDASÁG ONLINE
Szerző: Csejk Miklós
2016.10.31.


Kiadták a Tárki kutatói a Társadalmi Riport 2016 című, kétévente megjelenő tanulmányt. Ebben többek között az ország gazdasági helyzetét, a szegénység mértékét és a különböző társadalmi problémákat vizsgálták. Tóth Istvánt, a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. vezérigazgatóját kérdezte a Mediaworks Regionális napilapok központi szerkesztősége azokról a kutatási eredményekről, amelyek a szegénységgel kapcsolatosak.

– A legújabb Tárki-kutatás a háztartások helyzetét is vizsgálta. Mire jutottak?

– Magyarországon már a válság előtt is problémának számított, hogy nagyon magas volt az alacsony munkaintenzitású háztartásokban élők aránya, vagyis akik keveset dolgoztak. A válság tovább rontott azoknak a helyzetén, akik kevesebb képzettséggel és iskolázottsággal rendelkeztek. Az utóbbi években viszont valamelyest emelkedik a munkával rendelkezők aránya és a háztartások nettó megtakarításai is nőnek. 2012 óta megfigyelhető a pénzügyi eszközök felhalmozásának a növekedése is, az utóbbi években pedig csökkent a törlesztési nehézségekkel küszködők aránya.


– Tanulmányukban a vagyoneloszlás adatait elemző írás szerint a vagyoni egyenlőtlenség nagyobb, mint a jövedelmi egyenlőtlenség, továbbá Magyarországon nemzetközi összehasonlításban magas a vagyontalanok aránya. Mit jelent ez a vagyontalanság a gyakorlatban? Mi az, ami van és mi az, ami nincs?
– A relatív szegénység az európai átlag körül van, persze így is fájó probléma. A vagyoneloszlás nem rosszabb és nem jobb, mint az európai országok középmezőnyében szokott lenni. Magyarországon viszont az a sajátosság figyelhető meg, hogy a vagyonszerkezetben viszonylag nagy arányt tesz ki a saját tulajdonú lakás. Nálunk a gazdagok nem olyan gazdagok, mint más országokban, a középosztály nem olyan széles és erős, mint számos hozzánk hasonló országban, és nagyon sok az abszolút mértékben vett szegény...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.