2016. október 1., szombat

SA MARSCHIERT

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.10.01.


Kezdő vezetőkkel szokott előfordulni, hogy egyszerre nyomják a gázt és tapossák a féket, de olyanokkal is előfordulhat ilyesmi, akiket gépkocsivezető fuvaroz már hosszabb ideje.
És hát, a politikában is tapasztalhatunk ilyesmit, mikor az elbizonytalanodott politikus szeretne mindenképpen jól jönni ki egy olyan helyzetből, melyet ő idézett elő, és most mégis, mintha ellene fordultak volna a dolgok.
Mindenesetre Vityka most pávatáncol egyet hívei előtt is, hadd lássák kifinomult mozgását, hadd nézzék áhítattal, ahogy elegánsan pucsít híveinek, majd ugrik egyet-egyet, az általa győztesnek vélt koreográfia szerint.
Egyrészt minden erőt mozgósít, hogy a választókat is mozgósítani tudja, bevetette csodafegyverét, Kósa Lalit is, aki elmondta, hogy ha a népszavazásin az igenek győznek, akkor a kormány - praktikusan a kormányfő - lemond, merthogy akkor nem képviselhetné "az emberek álláspontját".
Bátor kijelentés, Fideszék szokás szerint - haláltmegvető bátorsággal - kivetették magukat a földszinti ablakon.
Mennyivel szebb lett volna ez a vállalás, ha az érvénytelen népszavazás esetére vonatkozik...
Mondjuk, ha a nemek győznek, akkor sem az emberek, hanem a megtévesztett vagy ab ovo ostoba majmok álláspontját képviseli, ugyanis már a népszavazás kérdése is hazug, hiszen az Unió nem betelepítést kért, hanem azt, hogy menedékkérelmük elbírálásáig vegyük át a menekültek egy részét - elhelyezésüket, ellátásukat - a leginkább érintett államoktól - Görögországtól és Olaszországtól.
Ez nem betelepítést jelent, hanem átmeneti elhelyezést, konkrétan ezerháromszáz menedékkérő elhelyezését, természetesen csak addig, míg kérelmüket el nem bírálják az illetékes hatóságok.
Ami a betelepítést illeti, ez csak a szokásos játék a szavakkal, fogalmakkal, mint ahogy maga a migráns kifejezés is hazug, az összes hozzátapadt, manipulatív fogalommal együtt.

Az ötlet, hogy a felettébb ostoba választót ijesztgessük halálra, majd a népszavazással legitimáljuk Orbán hazug és megosztó, emberiségellenes politikáját, első ránézésre jónak tűnt.
Az emberi előítéletességre, butaságra építeni egy ötletet szinte holtbiztos eredményt ígér, de a kivitelezésbe hiba csúszott, az emberek torkán olyan mennyiségben akarták letolni a hülyeséget, hogy az értelmesebbje fuldokolni kezdett tőle, és kis töprengés után elutasította.
Természetesen a professzionális tömegmanipulációs stáb ezt érzékelte, és elbizonytalanodott - lehet, mégsem tudják megugrani az érvényességi küszöböt?
Akkor pedig nagy a baj, hiszen amit idáig élet-halál kérdésének kommunikáltak, az méretes saller látszatát keltheti, akár még azt is hiheti valamelyik libsi, hogy elverték Vikkancsot, ilyen pedig a világon nincs, ez a népszavazás nem lehet Viktor vízilova (water ló).
Ennek az egésznek nincs politikai jelentősége, mindössze érzelmi kérdés, mondta el a Katolikus Rádiónak, mely boldogan fényezte kissé hibbant első szolgánkat, ahelyett, hogy
Várszegi Asztrik pannonhalmi apát nézeteivel ismertette volna meg a híveket.
Mindenesetre tizenöt milliárdért kiderült, hogy ennek az egésznek sok értelme nincs, ami egybevág sokunk véleményével, de hát akkor ez az egész nem a közpénz herdálása magáncélok érdekében?


ITT OLVASHATÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.