2016. október 4., kedd

SZERETNÉNK OLYAN LENNI, MINT Ő!

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Révay András
2016.10.03.


Új városrésszel gazdagodott a főváros XIII. kerülete. Az Árpád-híd pesti hídfőjénél egy jelentős területet a rendszerváltás utáni legelső köztársasági elnökről, Göncz Árpádról neveztek el. A kerületnek tehát az eddigi négy – önálló elnevezéssel jelzett – városrésze mellett már egy ötödik is van: a Göncz Árpád Városközpont!

Kevés olyan politikusa volt Magyarországnak, aki már életében olyan osztatlan elismerést és népszerűséget mondhatott magáénak, mint dr. Göncz Árpád. Az egész ország „Árpi bácsija” Budapesten született, 1922. február 10-én. 1932-ben a Werbőczy Gimnáziumban érettségizett, jelesre. A Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán 1944-ben szerezte meg diplomáját. Volt katona a II. világháborúban. 1945-ben belépett a Kisgazdapártba. 1948 után segédmunkásként, hegesztőként, csőlakatosként dolgozott. 1952-től négy évig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre járt. Az 1956-os forradalom után életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. Általános amnesztiával 1963-ban szabadult. 1965-től szabadfoglalkozású író és műfordító. 1983-ban József Attila díjat kapott. 1989 és 1990 között a Magyar Írószövetség elnöke. 1990 májusától országgyűlési képviselő. 1990 és 2000 között a Magyar Köztársaság elnöke.

A Göncz Árpád emlékkő és a városrészt jelölő tábla leleplezésekor tartott névadó ünnepségen Dr. Tóth József polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy a XIII. kerület Göncz Árpád szellemiségét, az emberekről, a világról alkotott nézetét, életútját követendő példának tekinti. Ez a hely különösen alkalmas arra – emelte ki a polgármester – hogy emlékhellyé váljon. Az elkövetkező tíz esztendőben ugyanis a főváros megújulásában központi szerepe lesz. Göncz Árpád egész életében a köz ügyét szolgálta. Vallotta, hogy a köz ügye mindenek felett való. Legmagasabb méltóságában is „közember” maradt. Népszerűségének talán ez a titka. Ő a szerénység iskolájának padját koptatta, meg tudta szólítani az egész magyar népet. Tudott hatni az emberekre. A kivételek közé emelkedett, akiket nem rontott meg a hatalom. Rendíthetetlenül hitt abban, hogy kialakulhat még értelmes politikai kultúra Magyarországon. Napjainkban mintha ez már tovatűnő álom lenne. Rangot adott az államfői funkciónak. Szeretnénk olyan lenni, mint ő! Váci Mihály írta: „Akit a nép ajkára vesz, vállára veszi azt/ Akit a nép vállára vesz, szívébe zárja azt/ Akit a nép szívébe zár, nem hal meg soha!”
...
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.