2016. november 20., vasárnap

A KÖZPÉNZBŐL ÉLŐSKÖDŐ ROGÁN TESTVÉREK ÉS AZ ÁLDOTT EMLÉKŰ NAGYMAMA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.11.19.


Szombati bulvárhírek ameddig a szem ellát. Azt írja a még el nem tiport, kemény és hasznos munkát végző tényfeltáró lap, az Átlátszó, hogy Antonio de Rogánnak és fantomügyvédnek álcázott kávézóhaverjának, valamint bizalmas pénzemberének változatlanul jól mennek a dolgaik. Aminek én örülök is, mert így legalább van némi egyáltalán nem megnyugtató magyarázat arra, hogy miközben minden elrohad szép lassan ebben az országban a polgári-nemzeti kormányzás égisze alatt, egyeseknek bejött az élet, baszki.

Egyfelől
Kertész Balázs törvényen kívüli zugügyvédről van szó, akit Rogán első felindulásában, gyári adottságaiból kifolyólag letagadott, a közös fotójukat is legyalulta a Facebook-oldaláról (szerintem hamarosan az egész közösségi oldalát is eltünteti, mert csak a bajnak van), aztán eszébe jutott, hogy amikor rájön a fosás, vagy inna egy finom kávét, akkor hozzá ugrik fel az Aulich utcába. Általában Habonynak is olyankor van a környéken sürgősen elintéznivaló hígfosása.

Nos, a csávónak – akit legnagyobb pechére – nem sikerült forró ecetes ollóval kivágni a Rogán miniszteri beiktatása alkalmával készült fotográfiákról, a svájci Zug kantonban 2 millió frankot (580 millió forint) érő luxusvillája van. Nem bérli, ő a tulajdonosa, ráadásul állandó lakcímként is regisztrálta. Akinek nem mond semmit ez a bizonyos Zug, azt érdemes tudni róla, hogy
A MET csoport energetikai vállalat több tagja is ide van bejegyezve. Ez konkrétan az a cég, amely – a letelepedési kötvényes átveréshez hasonlóan – évente több tízmilliárdos kárt okoz a magyar államnak.

Mindeközben itt van Csecsil sikeres és tehetséges üzletasszony férje, Antonio, aki nyúzottan bár, de töretlen pofátlansággal tolja a luxusmaffiózók életét a helikopteres kiruccanástól a család dubaji nyaralásáig, és akiről most az is kiderült, hogy sikeresen felújította a méltatlanul elfeledett balatonlellei nyaralóját is. Amelyet a testvérével együtt birtokol (igen, ezekből is kettő van, ki más lehetne Szakonyfalu polgármestere, ha nem Rogán Valéria?) és amelyet drága jó nagymamájuk révén örököltek. Mert az egy ilyen közönséges parasztlegénynek, akik mai napig nem tanultak úri modort, végül is nem is parasztok a szó nemes értelmében, hanem egyenesen földesúri családból származnak.

A nagymama, aki világéletében spórolt a csirkefarháton, 2008-ban, a párnahuzatban összegyűjtögetett élete munkájából megvett egy sacckábé 260 négyzetméteres vityillót, amelynek értéke ma valahol 50 és 100 millió forint közé tehető. Az átlagos magyar nyugdíjasra jellemző jócselekedet után pár hónappal a jóisten magához szólította a drága jó nagymamát, aki csak azért élt és spórolt veszettül, hogy az unokáinak legyen mit örökülniük.

Az örökségről most az Átlátszó írta meg, hogy a közpénzből élősködő Rogán-testvérek hónapokon keresztül újíttatták felfele. Kívül és belül egyaránt. Nehogy már csak Szijjártóporzéknak legyen szuperpöpec medencéje anyuék összefogásából, nem igaz? Amellett, hogy nagyobb medencét műtöttek az udvarra, újraparkosítottak több száz négyzetméternyi zöldfelületet, kicserélték a járólapokat, térköveket, közel 1 méterrel megmagasították a kerítést, (..) de felújították az épülethez tartozó gépkocsibeállókat is – írja az Átlátszó. Ami kell, az kell alapon. Verejtékes, tisztességes és becsületes munka kellett hozzá, de meglett
...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.