2016. november 11., péntek

TRUMP GYŐZÖTT, DE AZÉRT TÚLZÁS EZT A DEMOKRÁCIA DIADALÁNAK MONDANI

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Kiss Brigi
2016.11.10.


Gratulálok! Micsoda remek hírek. A demokrácia még mindig él.” - üzente Orbán Viktor a Facebookon, miután egyértelművé vált: Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást.

Orbán Viktornak ebben saját maga szerint sincs igaza. Orbán és a Fidesz vezetői a demokráciát gyakran emelgetik úgy, mint a többség uralmát. Függetlenül attól, igazuk van-e ebben a kérdésben, most nem beszélhetünk erről, hiszen Trump győzelmét nem a szavazatok többsége hozta el.

Trump kétségtelenül győzött az amerikai „játékszabályok” szerint, ezt Clinton is elismerte, gratulált is republikánus ellenfelének. De nem lehet a demokrácia sikerére utalgatni egy olyan választás kapcsán, ahol végül nem az nyert, aki a legtöbb szavazatot kapta. Mert hogy ne felejtsük el: Hillary Clintonra közel 300 ezerrel többen voksoltak a még mindig nem végleges adatok szerint, mint Trumpra.

Mindez azonban mit sem számít, hiszen más országokkal szemben, amelyekben elnököt vagy államfőt jellemezően közvetlenül választanak, és így valóban az nyer, aki a többség támogatottságát bírja, az USA-ban elektori rendszer működik, ami minden, csak nem arányos.

A demokraták ráadásul nem is először szívnak emiatt: legutóbb a 2000-es elnökválasztáson úgy nyert a republikánus George W. Bush, hogy ellenfele, a demokrata Al Gore több mint félmillió vokssal többet gyűjtött be.

Korábban Trumpnak sem tetszett a rendszer
Hogy az elektori rendszer valóban nem a demokrácia letéteményese, azt maga Donald Trump is kijelentette már, igaz nem most, az ennek köszönhető győzelmét követően, hanem még 2012-ben írta azt a Twitteren, hogy az szerinte a demokrácia katasztrófája:
 
Pedig 2012-ben végül egyáltalán nem lett szoros az elnökválasztás, nem az elektori rendszer miatt nyert Obama, összesített szavazatszámban is mintegy 5 millióval többen voksoltak rá, mint republikánus ellenfelére, Mitt Romneyra...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.