2016. december 11., vasárnap

ÉS AKKOR MÉSZÁROS LŐRINCNEK INGYEN, DE ÖRÖMMEL DOLGOZNAK A MUNKÁSO

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2016.2.11.


Folytatódott a héten az Erzsébet-utalvány bohózata, és új felvonás kezdődött a budapesti olimpiai pályázatnál is. A nemzet gázszerelőjénél elhivatottságból dolgoznak az emberek, már csak az a kérdés, miből vesznek idén zselés szaloncukrot. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Megállapodott a kormány a Magyar Postával: a postások vihetik ki a tízezer forintos Erzsébet-utalványt a nyugdíjasoknak. Lázár János, aki korábban még arról beszélt, hogy a Posta túl drágán kézbesítené az utalványokat, mégis kért ajánlatot, és meg is született az egyezség. A Magyar Posta a 24.hu-nak erősítette meg: ők kézbesítik az Erzsébet-utalványokat.

Az is kiderült, hogy nem kapja meg az ajándékát karácsonyra mindenki. A Posta most azt ígérte: azon dolgoznak, hogy legkésőbb az év végéig mindenkihez eljussanak az Erzsébet-utalványok.

Az
eredeti tervek szerint azért a kormányhivatalok dolgozói postáskodtak volna, mert a Magyar Posta levelenként 482 forintot kért volna. Csakhogy a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete azt jelezte, hogy erre nem lesznek képesek, ezután pedig a kormány visszakozott.

Mit csináljanak az unatkozó kormánytisztviselők? 

  • Ki lehetne rendelni őket a focimeccsekre, a stadionok úgyis üresek.
  • Ki mondta, hogy unatkoznak?  
  • Süssenek bejglit a postásoknak, akik elvégzik helyettük a munkát.
  • Tartózkodom, csak az eredményeket mutasd! Szavazok
Elfogadta a NOB Budapest 
újabb 2024-es olimpiai pályázatát, ezzel a magyar pályázat továbbjutott a harmadik körbe. Az olimpiai jelentkezés vezetője, Fürjes Balázs azzal büszkélkedett a döntés után: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tökéletesen alkalmas városnak minősítette Budapestet, amely így egyenrangú versenytársa Párizsnak és Los Angelesnek, erre pedig minden magyar büszke lehet szerinte.

Valójában a helyzet nem ennyire fényes. A NOB-ot mindhárom jelentkező város versenyben tartása menti meg attól a rettentően kellemetlen helyzettől, hogy egymás után másodszor is csak két pályázó közül kelljen választania, miután mindenki más visszalépett...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.