2017. január 28., szombat

A MAGYARORSZÁGI VÁLTOZATLANSÁGOKRÓL

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2017.01.28.



Hiába támogatja az MSZP elnöksége, a többi baloldali párt nem kér Botka László miniszterelnök-jelöltségéből és terveiből. (Máris bukni látszik Botka László terve?)

Megöregedni többféleképpen is lehet, ha valaki nem unja el idő előtt az árnyékvilágban való ácsorgást. Van akinek sikerül ép ésszel átvészelnie a saját egyedfejlődését, de akadnak olyanok is, akik szép lassan elbutulnak.

Talán politikai pártoknál is megfigyelhető valami ilyesmi. Az MSZP-nél látványosan ment végbe ez a folyamat. Kényelmesen beletörődtek a saját múltjukba, nosztalgiázgattak egy kicsit, egymás között marakodtak, közben jól érezték magukat. Nem nagyon foglalkoztak a körülöttük nyüzsgő kellemetlen tényekkel, emiatt aztán idővel tömegpártból összeaszalódtak egy közepes méretűvé, amely ráadásul már többször nekiállt haldokolni. Ezt eddig megúszták, de nincs rá semmi garancia, hogy a következő választást túlélik.

Ha túlságosan nyer, 2018 után a FIDESZ bármikor dönthet úgy, hogy takarékossági okokból megszünteti a pártok állami finanszírozását. Ezután aztán már csak az udvar által folyósított évjáradékon tengődhetnek azok, akik rendesen viselkednek és szófogadóan ellenkeznek.

Soha ilyen nagy szüksége nem volt még az országnak egy működőképes baloldali, igazi szociáldemokrata pártra. Számszerűen akad ugyan belőlük elég, akik valami ilyesmit állítanak magukról, de évek óta szanaszét szaladgálnak, ami eléggé kilátástalanná teszi elszánt küzdelmüket egy olyan monstrummal szemben mint a mai kormánypárt. A tömegek valami miatt nem akarnak felsorakozni ezen pártok mögé.

Ugyan a FIDESZ mögött sem állnak már annyian, mint a dicsőséges Rákay-korszakban, de ők könnyedén megtartják a győzelemhez szükséges, mindenre elszánt, vegetatív idegrendszerű szavazótáborukat. Szellemi hátországuk látványos leépülése azonban azt mutatja, őket is elérte az időskori demencia. Nagyon régen voltak már fiatalok és demokraták, ezért alaposan meg is rémültek a Momentum sikeresnek tűnő "hazaárulásától".

A hülyeség és a hatalom azonban nagyon szépen megfér egymás mellett, főleg ilyen, Orbán számára ideális nemzetközi környezetben. Ha ebben az ütemben folytatódik Európa sikeres felbomlasztása, nagy az esély arra, hogy pár esztendő múlva Orbán Viktort - a köztiszteletnek örvendő miniszterelnököt - ugyanúgy fogják ide-oda tologatni, mint annak idején Leonyid Iljics Brezsnyevet. Legfeljebb beleprogramoznak egy a „miniszterelnök mosolyogva integet a tömegnek és további elszánt harcra buzdít” applikációt. A győzelem valószínűleg akkor is ugyanolyan közel lesz, mint napjainkban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.