2017. február 7., kedd

RENDPÁRT

TÖRÖK MONIKA BLOGJA
Szerző: Török Monika
2017.02.07.


Embert nem láttam még annyira nevetni, mint amikor elkezdtem panaszkodni egyszer anyámnak, hogy milyen iszonyatosan rendetlenek a gyerekeim.

Percekig nem tudott megszólalni a vihogástól, a szemét törölgette, keresgélte a szavakat. De nem találta. Rám bízta a dolog kifejtését.

Na most, aki nálam rendetlenebb embert ismer, az hazudik.

Nekem egyszerűen az nincs meg, hogy mitől hajtogatódnak össze a ruhák és mennek be a helyükre a szekrénybe, mert az én fejemben az, hogy valaminek helye van, egyszerűen nincs.

Sose felejtem el anyám nevetését.

Négy-öt éves lehettem, amikor először költöztünk végre normális körülmények közé, ahol saját szobám volt, garderobe-bal - előtte, az Ó utcai bérház leválasztott bérlakásának egy szobájában négyen voltunk úgy-ahogy.

És akkor beköszöntött a Kánaán maga, saját szoba, saját szekrény, saját cuccok.

De nekem hiányzik az az agyi lebenyem, ami a rendrakásért felelős.
Félreértés ne essék, szeretem a rendet. Mint ismeretlen, távoli, csodálnivaló dologra gondolok, amelyhez én föl nem érek. Tehát szeretem a rendet, ha más csinálja meg helyettem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.