2017. március 11., szombat

A LENGYELEK MOSTMÁR ÉRTIK, MIÉRT OSTOROZZA ORBÁN VIKTOR A POLITIKAI KORREKTSÉGET

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2017.03.11.


Alaposan hátba szúrta szövetségesét Orbán Viktor azzal, hogy az Európai Tanácsban támogatta Donald Tusk, a tanács lengyel elnökének újraválasztását. A honfitársukat kritizáló lengyel vezetők ezzel elvesztették az egyetlen szövetségesüknek hitt uniós miniszterelnök támogatását, és meglehetősen nevetséges helyzetbe kerültek. Ráadásul Jaroslaw Kaczynski volt miniszterelnök egy korábbi interjújában azt mondta, Orbán megígérte neki, hogy Varsó beleegyezése nélkül nem támogatja Tuskot.

Orbán azonban fogta magát, és megszavazta a lengyelek szemében ősellenségnek számító egykori lengyel miniszterelnököt, majd meglehetősen homályos fejtegetéssel próbálta menteni a döntését. Nem csoda, ha Beata Sydło, regnáló lengyel kormányfő úgy érezte magát a döntés után, mint akinek épp az udvarlója tapossa meg a körömcipőjét a szalagavató nyitótánca alatt. Persze nem csak a legfelsőbb politikai vezetők érezték magukat leforrázva, hanem az Orbánért lelkesedő kormánypárti lengyel szavazók is. A magyar miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalát elég rendesen telefirkálták gyalázkodó megjegyzésekkel, ami biztos nem tett jót Orbán önérzetének.

Pedig nem tett mást a politikai inkorrektség felkent papjaként, mint felvállalta a saját elveit. Bizonyára kapott valamit cserébe azért, hogy elárulja politikai szövetségeseit, így ha nem is örömmel, de orrát befogva szavazott arra a Donald Tuskra, aki elég sok borsot tört korábban az orra alá. Nyilván rosszabbkor nem is jöhetett volna ez a politikai árulás (ami számára pragmatikus döntés), mint most, hiszen egy héttel a március 15-i ünnepség előtt tartott be a lengyel kormánynak, így a mindig lelkes északi szimpatizánsok nem igazán fognak most tapsolni Orbán ünnepi beszédének. Még az is elképzelhető, hogy beállnak az Együtt fütyülőkórusába, hogy kifejezzék véleményüket a magyar kormányfő politikai nézeteiről...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.