2017. március 26., vasárnap

DEMAGÓGISZTÁNI NAPLÓ : SÖR ÉS FENÉKSORREND

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.03.25.


Azt írj az újság... Illetve azt írja a Magyar Nemzet... Szóval, a Magyar Nemzet néven nevezett újság, hogy a Heineken betámadása a voksokért zajlik. Erdélyben. De legalább is arról lehet szó, hogy sokkal nagyobb a tét, mint a vörös csillag, mint olyan. Pláne most, hogy Lázár is elrongyolt koccintani az Igazi Csíki Sör gyárába. Azért persze érdemes lenne tudni, hogy egy átlagos magyar kocsmalátogatót ez mennyire érdekel. De nem végeztem közvéleménykutatást.

Miközben azért élek a gyanúperrel, hogy éppen úgy lennének olyanok, akik csak a vállukat vonogatják, mint olyanok, akik kiállnának a kormány mellett. Mert miért is ne támogatnák meg pont Romániában, és pont a sörgyártást. Elvégre itthon már nincs hova költeni a pénzt. Minden nagyon szép, minden nagyon jó és mindennel meg vagyunk elégedve. Főleg a halottasházban. A tepsiben fekve. Mert ott már mindegy. Ellenétben az odáig vezető úttal, amit a magyar egészségügy hányattatásai közepette kell végiglavírozni. De félre bú, és félre könny. Lesz csíkszentsimoni igaz sör, és lesz öröm. Valakinek. Talán Lázárnak is. Amikor koccint. Talán Semjénnek, amikor teljesülni látja a szavazatvadászati tervet. Legalább egy kicsit. Mármint akkor, ha feltételezzük: a sörvédelmi akcióterv szavazatokra váltható. Azoknál, akik csiklandó kényszert éreznek a határon túl, hogy belebeszéljenek a mások csalánosába. A határon innen. De ez majd kiderül. Egy év múlva. Addig persze elmondhatjuk, hogy minden kormányzati akció a szavazatokról szól.

Akár a sörvédelem is. Amellyel kapcsolatban pár napja is azt írtam, hogy a Heineken itthoni befenyegetése talán nem egészen választható el a marosvásárhelyi bíróság döntésétől. Az persze egy egészen más kérdés, hogy a kommunikáció hámozott léggömbjein kívül mennyire lehet érdemi ez a támadás. Meg a csíkszentsimoni sör támogatása. Mert egy vízióban megjelenik egy kép, amint az Igazi Csíki Sör kiszorítja a holland piacokról a Heinekent. Felvásárolják a Heinekent gyártó sörgyárakat, és kifüstölik a világból. A tulajdonosok pedig megjelennek az Astoriánál. Budapesten. Egy üres söröshordót verve dob gyanánt, és az aluljáró áthaladó forgalmának adakozó kedvű tagjaitól próbálnak egy-egy bélást lejmolni. Hogy megvehessék a kormány által aznapra előirányzott adagjukat az Igazi Csíki Sörből. Melyet immár a Szíriusz erre vetődő lakói is isznak. Mit isznak! Vedelnek! Vödörszám. S lőn reggel. S lőn, hogy a vízió eloszlik. Bár lehet, hogy a kormánytagoknak is vízióik vannak. hasonlóak. De akkor csak fel kellene ébredniük. Mert valószínűleg elaludtak egy térképen, és a Fogarasi havasok nagyon nyomják a homlokukat. Belülről...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.