2017. március 23., csütörtök

MAO SÖRE


NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2017.03.23.



"Kósa példaként hozta, hogy Puskás-mezt a Rákosi-korszak címerével továbbra is lehet majd árulni, annak ellenére, hogy abban van önkényuralmi jelkép." (Kósa: nem maradhat így a Heineken-törvény)

Nagyjából úgy egy év múlva, valamikor 2018 tavaszán lesznek az országgyűlési választások. Tulajdonképpen addig akár élhetnénk nagy-nagy békességben, nyugalomban is, ha a kormány nem indította volna el még 2010-ben, a harsogó választási kampányát, és amivel azóta is képtelen leállni.

Hatalomra kerülésük óta mániákusan teleszórták az országot plakátokkal, médiabirodalmuk ontja az egyoldalú és primitív propagandát. Nemzetes uramék ehhez a bizarr úri passziójukhoz irgalmatlan mennyiségű pénzzel és elenyésző mértékű gátlással rendelkeznek. A plakátolás számukra ráadásul rendkívül jövedelmező üzleti tevékenységnek bizonyult. Olyan, mint egy jól menő, elit pénzmosoda. Ez aztán az ördögi kör a javából! Úgy néz ki, nevezett pacientúra valami Lópici Gáspár-féle, utca hírmondói spirálba gabalyodott bele.

A fennhéjázó győzelmi jelentésekhez azonban legyőzendő ellenségek is dukálnak. Csak így mutatnak igazán jól a jámbor népek előtt. Az ellenségek kiválasztásánál fontos szempont, hogy azok mindenekelőtt legyenek nagyon engesztelhetetlenek, és ne rendelkezzenek erős hadsereggel. Ez utóbbi nagyon fontos kitétel, mivel az eddigi tapasztalatok alapján az elért fényes győzelem az ország katonai megszállásával járhat.

A kormány több fronton is szembeszállt a világgal. Többek között le kell győznünk Soros Györgyöt és mindent behálózó világbirodalmát. Ott vannak még ellenségnek a gaz multinacionális cégek, a gyáva Brüsszel, azaz az Európai Unió, valamint az Indiában lázongó szipoj katonák. Végleg le kell számolnunk Angela Merkellel és elvtelen csatlósaival. Fel kell vennünk a küzdelmet a globalizációval, valamint a világhálóval. Liberalizmus, baloldaliság, politikai korrektség, szolidaritás, gender... Mind-mind olyan fogalmak, amelyek nemzeti önrendelkezésünket fenyegetik. Úgy néz ki, valami egészen rejtélyes okból kifolyólag, az egész világ egy 9.893.899 fős, éppen kifejlődőben lévő nagyfejedelemség pusztulását óhajtja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.