2017. március 12., vasárnap

MÉGSEM INDUL IDÉN EL A KORMÁNY ELLENSZAKJA - 10. HETI HÍRÖSSZEFOGLALÓNK


ÁTLÁTSZÓ OKTATÁS BLOG
Szerző: Kis György Márk
2017.03.12.


Mégsem indul idén el a kormány ellenszakja, további borzasztó kompetenciamérések eredményeit ismerhettük meg, de legalább az angolok sem különböznek sokban tőlünk. 10. heti hírösszefoglalónk.


Ezeket mindenképpen olvasd el:

Mégsem indít családtudományi képzést ősztől a kormány

Az ellen-gender studies szakot ugyan nagy hévvel lobogtatta be Balog Zoltán, valójában még semmi nincs kész belőle. A tervezés és akkreditálás csak most kezdődik, így ha valóban el is indul a szak a Corvinuson, az még évek kérdése. (Index)

A magyar kompetenciamérés is a vidéki és nem kedvezményezett tanulók teljes leszakadását mutatja
Közel negyedmillió diák töltötte ki a kompetenciamérést idén. A feladatokban nem azt a lexikális tudást kérdezik vissza, amire Palkovics László oly büszke, és a Google három másodperc alatt előkeríti, hanem az iskolában tanultak alkalmazását: térbeli gondolkodás, alapszintű matematikai döntések meghozatala például. Az eredmények lesújtóak, mivel sokadik éve egyértelmű: ha valaki nem rendelkezik kedvező családi háttérrel, vagy nincs a szerencsés kevesek között, még a minimuszint tudásának megszerzéséért is küzdenie kell. (Index)

Egyre több részletet ismerünk az új kilencosztályos tanrendről
Az óvoda és iskola közötti szakadék áthidalása közötti plusz év mellett a Nemzeti Alaptantervet is újragondolják, átalakítják a pedagógusképzést, és bevonják a civileket is. A Civil Közoktatási Platform szerint ezt már tavasszal is belengették. (Index)

Ha van még időd:

Az angol oktatási miniszter sem érti, miért akarnak a tanárok beleszólni az oktatáspolitikába.
Justine Greening, magyar kollégáihoz hasonlóan, fel volt háborodva, miután prezentálta egy előadáson az oktatási tárca terveit Angliában – ez viszont nem tetszett a jelen lévő igazgatóknak. A helyi oktatási irányítás azt sem érti, miért nem tudnak az iskolák három-milliárd font megtakarítást eszközölni, miközben az igazgatók egy része már arról nyilatkozik, hogy egész egyszerűen pénteken nem fognak tanítani, mivel nincs pénzük fenntartani az intézményt. (BBC)

Fegyverrel fogják védeni az érettségi tételeket. Egy új kormányrendelet értelmében szigorították a vizsgszabályzatot, és élőerős fegyveres védelmet is rendeltek a tételek mellé. Semmi cicó. (444)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.