2017. március 29., szerda

VAN TÖRVÉNY? MEGKERÜLJÜK!

HVG ONLINE
Szerző: Domány András
2017.03.28.


Miért van a kormánynak bármikor, bármiért joga „eltérő rendelkezéseket” meghatározni? Vélemény.

Mi értelme a törvénynek, ha a kormány tetszése szerint eltérhet tőle? Ezt a kérdést egyre gyakrabban teheti fel magának, aki rendszeresen figyeli a Magyar Közlönyt. 2016-ban ugyanis 64, idén március 23-ig 12 kormányrendelet jelent meg „közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról”, amelyeknek ez a lényege.

2017-ben eddig három kecskeméti és egy-egy debreceni, szarvasi, győri, egri, székesfehérvári ügyről, a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság fejlesztéséről, a jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházásokról, a Ferencvárosi pályaudvaron megvalósuló Málenkij Robot Emlékhely létrehozásáról és a Belváros-Lipótvárosi Sportközpont kialakításáról, valamint a Budapest V. kerület, József nádor tér felszínrendezéséről mondták ki, hogy a gyorsítás érdekében el kell térni az általános szabályoktól.

„A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről” a Gyurcsány-kormány idején, 2006-ban hoztak törvényt, de az csak az európai uniós vagy központi költségvetési támogatásból megvalósítandó, és az utóbbi esetben legalább 5 milliárd forint költségigényű, vagy legalább 1000 új munkahelyet teremtő fejlesztéseknél írta elő a hatósági eljárások felgyorsítását. A kormány pedig csak arra kapott felhatalmazást, hogy megállapítsa az ilyen kiemelt jelentőségű ügyek körét és kijelölje az azokban eljáró hatóságokat.

A követelményt már a Bajnai-kormány idején jelentősen lazították, lehetővé tették a 2 milliárd forintba kerülő vagy legalább 50 új munkahelyet teremtő állami beruházások kiemelését is. De a teljes felvizezést 2010 után hajtották végre: ma már egy mindössze 90 millió forint költségű és 15 új munkahelyet létrehozó beruházás is lehet kiemelt, amelyet igazán nehéz nemzetgazdasági jelentőségűnek nevezni, és ezt kiterjesztették a tisztán magáninvesztíciókra is. Továbbá az Orbán-kormány idején összeghatár nélkül idesorolták a kiemelt nemzeti emlékhelyhez, illetve a világörökségi területen lévő műemlékek és műemlékegyüttesek fenntartásához, felújításához, fejlesztéséhez szorosan kapcsolódó ügyeket is, ami egyebek közt nyilván a budai Várban zajló építkezésekre vonatkozik.

Fontos különbség még az eredeti, 2006-os törvényhez képest, hogy abban a környezet- és természetvédelmi hatósági ügyekre a gyorsítás nem vonatkozott, de ezt 2012-ben törölték. És miközben mindegyik rendelet legalább 15-20 pontban sorolja fel, hogy melyik hatóságokat kötelezi gyorsított eljárásra, a listák végére lazán odaírják: ugyanez vonatkozik a felsorolásban nem szereplő engedélyezési eljárásokra is, „amelyek a beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek”. Tehát bármire...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.