2017. április 28., péntek

CSODÁS GYARAPODÁS A SZÁZHOLDAS PAGONYBAN

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Vasvári G. Pál
2017.04.28.


Igencsak megszaladt tavaly Mészáros Lőrincnek: a vagyona egy év alatt megötszöröződött, 96 milliárddal nőtt. Ezzel a honi leggazdagabbak listáján a 31. helyről rögvest az ötödikre került. A gyarapodása mintegy 183 ezer forint volt – percenként. Csak az a szerencse, hogy legalább nem kell szeretnünk ezért…

lyen hatalmas vagyonhoz jutni egy év alatt, korrekt piaci körülmények és versenyfeltételek között, a szakértők szerint szinte lehetetlen. Nyilván nem is így jutott hozzá a nemzet gázszerelője, akinek újabb szerzeményei között a mezőgazdasági és ingatlanbefektetések után már média, balatoni kempingek, szálloda, keményítőgyár, bank és a jó ég győzi sorolni, mi minden szerepel. Csakis erőteljes állami hátszéllel juthatott hozzá. Elvégre ugye Milne bácsi szerint sem mindegy, hogy kik Nyuszi szomszédai, barátai, üzletfelei…

Addig még rendben volt a dolog a rendszerváltozás táján – bár a létbiztonsághoz szokott sokaknak már az egyszerű és kockázatos vállalkozósdi sem smakkolt igazán –, hogy „ha szereti a magyar a lángost, akkor a lángossütőt is szeretnie kell”. Ám a história itt már réges-rég nem a lángosról szól, meg az olaj- és fokhagymaszagban – a nyári szezon alatt – az egész évi bevételt napi 15-16 órában összegályázó kisvállalkozókról. Még csak nem is az apró halakat felfaló nagyobbakról, akiknek a bukás esélyének vállalásával és a „spekulációval” – azaz gondolkodással, gazdasági intuícióval – annyi pénzük jött össze, amennyi már magától dolgozik, gyarapszik tovább. Persze – legyünk nagyvonalúak – az első milliójukról (milliárdjukról) ne kérdezzük őket…

De itt már egészen másról van szó. Semmiféle rizikó nincs a dologban. Elvégre nem is titkolta Lánczi András, a Századvég Alapítvány elnöke, hogy „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”.

Az efféle újsütetű – önmagát nemzetinek és még polgárinak is tituláló –, féktelenül gazdagodó uraság sohasem süt majd nekünk lángost – a hőségben egy szűk és büdös kuckóban verejtékezve – nyáron, a Balcsin (ahová amúgy a legtöbbünk már el sem jut). Az ilyen inkább felvásárolja a kempingeket, és bérbe adja a helyet – a lángossütőknek is. Az ilyen csak a saját – és a köréhez tartozók – vég nélküli gazdagodására hajt. Bármi áron – amit persze velünk fizettet meg. Hab a tortán: pofátlanul „nemzeti politikának” minősíti a saját szűk csoportérdekét. Pedig az minden, csak nem közérdek, nem a közjót szolgáló közügy.

Ez a hatalom hiába is szajkózza az ellenkezőjét, nem emelte, nem is emeli fel a nemzetet. Az nem sokasodik, nem is polgárosodik általa. Nem is válik tanultabbá, kulturáltabbá, egészségesebbé, erkölcsösebbé, szolidárisabbá attól, amit urai tettek, tesznek. Attól csak a gyűlölet és a kerítések hossza nőtt és nő itt ezerrel. Nélkülük talán többre jutottunk volna, mint hogy elsők legyünk – Európa utolsói között...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.