2017. május 23., kedd

ATOMCSAPÁS

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2017.05.22.


– Szegény barátom, az élet nem egy habostorta. Csapásokat kapunk és csapásokat adunk – magyarázta el a nemzetközi imperializmus ellen vívott kíméletlen harc lényegét Virág János Pelikán József gátőrnek, Bacsó Péter „A tanú” című filmjében.

Ezek az átkozott imperialisták azóta sem adják olcsón a bőrüket. Hiába mérünk rájuk sorozatosan döntő csapásokat, csak nem hagynak fel az örökös ármánykodással. Az ő csapásaik ráadásul valami miatt mindig döntőbbek a miénknél.

A küzdelmet természetesen semmiképen sem szabad abbahagynunk, hiszen az nevet csak igazán, aki utoljára nevet. Előbb-utóbb csak elkezdi az a fránya Nyugat a Hruscsov elvtárs által beígért hanyatlását, és akkor mi felszabadultan kacagunk majd bölcs kínai barátainkkal. A figyelmünk azonban egy pillanatra sem lankadhat el. Kemény csaták állnak még előttünk, mielőtt végső csapást mérünk Brüsszelre. Esetleg Brüsszel ránk.

Az fenyegetés, amelyben a hetes cikkely előkészítését kérte az Európai Parlament az Európai Bizottságtól csupán pipafüst. A végén úgysem tudják az atombombát ledobni ránk. Igaz, hogy ilyesmit még nem nagyon alkalmaztak egyetlen uniós tagországgal szemben sem, de Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke azzal nyugtatott meg minden érdeklődőt, hogy az EP-határozata teljesen súlytalan. A korrupt, Soros által egyenként megvásárolt társaság pedig szokása szerint megint túllépte a saját hatáskörét.

Ha ezt maga Gulyás Gergely állította, biztos így is van, mivel személyében egy teljesen elfogulatlan szakértőről van szó. Ha az Európai Bizottság ennek ellenére mégis elindítana valamiféle alantas eljárást magyar kormány ellen, akkor csupán azt kell a hazai választóknak szelíden, de határozottan az értésére adnia a keményvonalas sajtónak, hogy ezt a Bizottságot Soros György tartja fent a saját pénzből, tagjaik között ráadásul haramiák, komplett hülyék, szökött fegyencek és más kétes alakok találhatóak.

Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára fel is hívta az aggódó hazai közvélemény figyelmét arra, hogy tulajdonképpen „újra felpörög az ideológiai boszorkányüldözés”, amiről gyanútlanul azt hittük, hogy a hidegháború befejeztével végleg kimúlt. Ez az öröm azonban túlságosan korainak bizonyult. Az imperialisták ezek szerint semmit sem tanultak a Vietnámi fiaskóból.

A hetes erősségű atomcsapás valószínűleg elmarad, és az egész csihi-puhi csupán arra lesz jó, hogy kiélezze azt az ideológiai küzdelmet, amelynek segítségével a Fidesz ismét harcba hívhatja kissé már megfáradt, idősödő híveit. Orbán miniszterelnök kitartó provokációinak valószínűleg ez is volt a célja. 2018-ban majd minden szépen kiderül.

Sajnos az ármány azonban a Fidesz eddig megbonthatatlan soraiba is befészkelte magát. A párt mellől sorra dezertálnak szellemi holdudvarának hálátlan tagjai. Lelkük rajta. Távozásuk nem jelent nagy veszteséget, hiszen a Fidesz értelmiségi táborának szerepét könnyedén átvette Kósa Lajos és Németh Szilárd. Nem kell ahhoz a MTA rendes tagjának lenni, hogy valaki agitációs propagandista tevékenységet tudjon folytatni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.