2017. május 9., kedd

BAJSZOS SZivAR

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.05.08.


Tulajdonképpen - már, ha az átlagot nézzük - rendben is van a dolog.
Áder János, a nemlétező Köztársaság köztársasági elnöke magas méltóságának betöltése alatt olyan terepszínű, hogy a kaméleon térdenállva könyörög neki a receptért, de aztán belehúz, és néhány hét alatt nevet szerez magának.
No, nem egy dicsőséges név, de mégiscsak név, utal nevezetes bajszára, miközben minősíti is viselőjét.
Ha Barbarossa Frigyes kaphatta nevét vörös szakálláról, akkor ő miért ne kaphatná a bajuszáról, mely ezzel az aktussal be is vonult a történelembe.

Miután Orbán másodszor is megválasztotta a nevezetes posztra, beszédet is mondott, szépet, szívhez szólót.
Ha nem ő mondta volna, felállva kellene tapsolnia mindenkinek, csak az a baj, hogy vannak mondatok, melyek nem minden szájból tűnnek hitelesnek.
Ilyenek azok is, melyekben értékeink védelméről beszél, mondván: legalább 3 dologban jó lenne egyetérteni: mindannyian Európa polgárai vagyunk, a magyar nemzethez tartozunk és tisztességes, becsületes, nyugodt életre vágyunk.
Azt kérte, adjuk vissza a nemzeti ünnepeink méltóságát, és ez ne egymás rendezvényeinek megzavarásáról szóljon.
Hát nem is tudom, de mintha nem emelte volna fel szavát pártja idióta plakátkampánya ellen, mely Brüsszel megállítására szólít fel, ami azért vicces, mert Brüsszel - az EU - mi is vagyunk, mint ahogy az IMF is, és mintha a Közép Európai Egyetem sem a szomáliai gerilláknak képezne parancsnokokat, hanem az Unió számára képez magasan kvalifikált vezetőket.
Utóbbi intézményt bizonyára ismeri, hiszen személyesen verte bele az utolsó szöget koporsójába...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.