2017. május 18., csütörtök

BALOG ZOLTÁNÉK FELELŐSSÉGVÁLLALÁS HELYETT MÁSOKRA MUTOGATNAK A VERONAI BUSZBALESET ÜGYÉBEN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2017.05.17.


Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének van érzéke a magyarázkodáshoz. Kijelentései közül nehéz megtalálni a legkevésbé emberminiszterhez méltót – de a veronai buszbaleset kapcsán azért erősen esélyes mondás született.

Ha még emlékszünk, a veronai buszbaleset után Palkovics László a lehető leghamarabb bejelentette, hogy a kormány internetes konzultáción fogja kikérni az állampolgárok véleményét az iskolai buszoztatással kapcsolatban. Tehát még egyszer: oktatási államtitkár, iskolai buszoztatás, konzultáció, emberek véleménye.

Még mielőtt ez megtörtént volna(?!?!), a Klebelsberg Központ (lánykori nevén Klik) leveleket küldött szerteszét az országban, hogy arra „kérje” az iskolákat, a kirándulásokat úgy szervezzék, hogy 23 és 4 óra között a sofőrök mindenképpen tartsanak pihenőt egy szálláshelyen. Röviden: központ, levél, iskolák, buszoztatás.

Aztán lecsengett a konzultáció, amit 30 ezren (ó, az istenadta nép!) kitöltöttek, és meglepő módon összességében azt válaszolták, hogy igen, biztonságosabban kell buszoztatni az iskolásokat a kiránduláson. Hurrá.

Majd jött megint Palkovics, és nagy garral bejelentette, hogy akkor itt és most az Emberi Erőforrások Minisztériuma neki is lát egy jogszabály-módosításnak, hogy a veronaihoz hasonló tragédiák ne történhessenek többé. Vagyis: oktatási államtitkár, konzultáció végeredménye, jogszabály-módosítás.

Tiszta sor, nemde?

Nem.

Mert most, hogy a veronai busztragédia óta eltelt csaknem négy hónap, az össznemzeti egyeztetés óta meg lassan kettő, nagy hirtelen kiderült, hogy minden megy a maga útján, csak a Klebelsberg Központ nem csinálja azt, ami leginkább a dolga lenne. Például kártérítést fizetni (a megfizethetetlenért) a családoknak, azt nem akaródzik.
Van ugyanis az a szomorú tény, hogy a Klebelsberg Központ korlátlan kártérítési felelősséggel rendelkezik, amennyiben a biztosító kerete nem lenne elegendő a kártérítések, sérelemdíjak maradéktalan kifizetésére. Jelen esetben a biztosító 1,6 milliárd forintig állja a számlát, az e fölötti összeget kéne a központnak fizetnie, felső korlát nélkül.

Erre aztán jön Balog Zoltán miniszter, és miután kiderül, hogy az áldozatok hozzátartozói nem kapták még meg a kártérítést, azt találja mondani, hogy „nincs semmifajta jogi vonatkozása annak, hogy mit tehetne ezért akár az intézményfenntartó, akár az iskola, miután nem iskolai rendezvényen történt ez a baleset”. Szóval akkor: miniszter, nem iskolai, nem fizetnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.