2017. május 18., csütörtök

CONTEO, MINT PROGRAMPÓTLÓ

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.05.17.


Az Index-en azösszeesküvés-elméletek közé utalták egyelőre azt, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a jelenlegi miniszterelnök külföldi bankszámláinak létét sugalmazta. Vagy a korábbi létezést. Azzal a körítéssel, hogy az oroszok ezzel tarthatják sakkban Orbán Viktort. Akinek különben a legegyszerűbb az lenne, ha beismerné a számlák létét.

Azon egyszerű okból kifolyólag, mert lassan csak a vakhitű orbanisták tartoznak a Fidesz szavazótáborába. Meg azok talán, akiket maga a rendszer tart fogva, illetve zsarolható állapotba. Az pedig már 2014-ben kiderült, hogy a teljes országgyűlés fel tud többségi képviseltség nélkül állni. Akik nem mentek el szavazni, azok véleményéről ugyanis ez az egyetlen dolog. Habókos víziók licitje azon tanakodni, hogy kire szavaztak volna, ha szavaztak volna. Akkor is, ha a legutóbbi népszavazás példáján láthattuk: a Fidesz vezetését még egy érvénytelen szavazás sem tart vissza semmitől a kommunikációban. Ha a 2014-es választást egyfajta főpróbájának tartjuk, hogy miként lehet a képviseltségi kisebbséget parlamenti kétharmaddá konvertálni, akkor Orbánnak nem igazán kell tartania attól, hogy Gyurcsány bármilyen akciója megrendíti a posztját. Ameddig a hitbizományosai, vazallusai, és az általuk mozgatott gépezet a rendelkezésére áll.

Már csak azért is, mert alapvetően mesteri módon engedték el eddig is néhány információ kezét. Folyamatosan hagyva szivárogni a pletykákat, híreket, részinformációkat arról, hogy Orbánnak vannak-e strómanjai, mennyi pénze van. Illetve nincs. A kormányhoz közeli támogatókat folyamatosan szoktatva a gondolathoz. Hozzácsapva azt, hogy mindenért gyurcsányahibás. Meg Soros. Aki ugyebár pénzember. Így az orbanizsmut vallásként követő tömegeknek egy pillanat alatt beadnák, hogy Orbánnak ugyan nincs bankszámlája, de ami van, azt is Soros nyitotta az ő nevére. Csak azért, hogy lejárassa. Egyben a dokumentumokat egyenesen Gyurcsánynak adva. Aki ugyan azt állítja, hogy orosz kapcsolatok adták át betekintésre. De természetesen nem. Mert Soros. Orbán tehát nyugodtan kiállhatna egy ilyen kontraelmélettel. S a hívek lelkesen nyáladzva, a gondolkodás legkisebb jele nélkül cuppannának rá...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.