2017. május 23., kedd

MÁR CSAK A TERV HIÁNYZIK A TÜNTETÉSEKBŐL

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KÁLMÁNATTILA
2017.05.22.


Vasárnap délután ismét körülbelül tízezer ember vonult keresztül Budapesten: tüntetve a CEU, a civilek és a szabad sajtó elleni kormányzati támadások, valamint az unióellenes külpolitika miatt. Ez nem számít az utóbbi idők legnagyobb tüntetésének, de érdemes levonni néhány fontos tanulságot.

Talán a legfontosabb, hogy úgy vonult utcára ennyi ember, hogy nem volt a tüntetésnek konkrét apropója. Nem azért áldozták a vasárnapjukat tüntetésre több mint tízezren, mert valami konkrét esemény történt volna, mint például a közelmúltban a CEU bezárásának szándéka, vagy a civil törvény beterjesztése. Egyszerűen ennyien megmozdultak pusztán azért, hogy jelezzék: hiába nincsenek már annyira napirenden ezek a kérdések, hiába próbál a kormány a nemzeti konzultációs fórumozgatásával terelni, ők nem adják fel.

Azaz az emúlt évek tüntetéseitől eltérően most nem csitul a tüntetési kedv: a nyomásgyakorlás folyamatos, és az ereje is állandó.


Ezzel segítenek aktivizálni az ellenzék szavazóit, és a többi állampolgárnak felhívni a figyelmét arra, hogy baj van. Baj van a lex CEU-val, a civilek megbélyegzésével -- ezt sokszor hallhatjuk a demonstrációkon. De ugyanúgy ismételgetik az olyan nagyobb horderejű, szélesebb tömeget érintő gondokat is, mint a rendszerszintű korrupció, vagy amelyek mindennaposak az egészségügyben és az oktatásban.

Azonban látszanak ennek az “elegünk van” és “nem hagyjuk” attitűdnek a korlátjai és a buktatói is. Minden rigmus és minden beszéd abban vág csak egybe, hogy valamit elutasít, valamit tagad, vagy valamivel szemben nem tetszést fejez ki. A pozitív válaszok szórványosak, ha vannak is, akkor azok annyi felé ágaznak, ahány szájbol elhangoznak.

Európát, demokráciát, szabadságot, jogállamot -- oké, ezt tudjuk, de ez így olyan tág, hogy nem is nagyon jelent semmit. Szinte a komplett ellenzék ezeket ígéri, a tüntetők közul sokan mégsem szavaznának rájuk soha...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.