2017. június 7., szerda

BARTUS LÁSZLÓ: hORTHYT HALÁLRA KELLETT VOLNA ÍTÉLNI

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2017.06.06.


A nagy Horthy-szobor állítási láz kezdetén szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy Horthy Miklóst Sztálin mentette meg attól, hogy háborús bűnösként ne ítéljék halálra. Mivel magam részéről senki halálát nem kívánom, ezért tőlem kaphatott volna kegyelmet, de az ítéletet ki kellett volna mondani, hogy az utókor előtt világos legyen Horthy személye és felelőssége.

Hothy Miklós már 1943-ban tisztában volt azzal, hogy mit jelent a “végső megoldás”, s mit jelent az, ha a magyar zsidókat Lengyelországba kitelepítik vagy “munkára küldik”, átadják őket a náciknak. 1943. április 17-én Hitler és Horthy találkozójának második napján, amikor a zsidókérdésről szólt a vita, és Horthy arra hivatkozott, hogy “mégsem ütheti őket agyon”, Ribbentrop külügyminiszter azt mondta, hogy „a zsidókat vagy meg kell semmisíteni, vagy koncentrációs táborokba szállítani”.

Hitler még ezt kiegészítette annyival, hogy Lengyelországban, a koncentrációs táborokban, ha „a zsidók nem akarnak dolgozni, agyonlövik őket. Ha nem tudnak dolgozni, el kell pusztulniuk. Úgy kell őket kezelni, mint a tuberkulózis bacilusát, amely megfertőzheti az egészséges testet”. Horthy előtt világos volt, hogy a németek azért kérik a magyar zsidókat, hogy amíg lehet dolgoztassák, aztán elpusztítsák őket.

Horthy egy darabig ellenállt ennek, de végül mindent a trianoni területek visszaszerzésének rendelt alá, ezért lett a nácik szövetségese, majd amikor a németek elfoglalták az országot, akkor a zsidókat a magyar “szuverenitás” (amit ő veszített el) viszaszerzésének érdekében áldozta fel, és adta át a németeknek megsemmisítésre. Elhitte azt az ígéretet, hogy Hitler a zsidókérdés megoldása esetén megszünteti az ország megszállását. A zsidók életével akart fizetni Hitlernek a megszállás megszüntetéséért.

Nem igaz, hogy a német megszállás után Horthy tehetetlenné vált, vagy épp passzivitásba vonult volna. Szándékosan olyan miniszterelnököt és belügyi vezetőket nevezett ki, akikről tudni lehetett, hogy a zsidóságot deportálják és megsemmisítésre átadják a németeknek. Az ország állami apparátusát a németek rendelkezésére bocsátotta. Azzal, hogy nem mondott le, mindezt legitimálta és törvényesítette. A magyar csendőrség brutálisan hajtotta végre azt, amire nélküle és a magyar államapparátus nélkül a német különítmény nem lett volna képes. Horthy szabadkezet adott a zsidók deportálására, holott tudta, hogy ez mit jelent. Ő nevezte ki azt a kormányt, amelyről pontosan tudta, hogy ezt tekinti legfőbb feladatának...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.