2017. június 8., csütörtök

FORRADALOMNÁL KEVESEBB, RENDSZERVÁLTÁSNÁL TÖBB KELL!

SZIGETVÁRI VIKTOR BLOGJA
Szerző: Szigetvári Viktor
2017.06.08.


...Amikor az elmúlt hetekben az Együtt újpalotai csapatával, aktivista barátaimmal közösen részt vettem szórólapozáson, mondjuk az újpalotai piacon, akkor rendszerint azt kérdezték tőlünk, tőlem – és ezzel zárnám a mostani megnyitómat –, hogy „Hát Szigetvári Úr, az Istenért, mondja már meg, hogy lehet győzni? Az Együtt mit tesz ehhez hozzá? Mit tesznek az együttműködésért?” És még azt szokták kérdezni, hogy „Szigetvári Úr, hogy lehet ezeket úgy elkergetni, hogy valóban megváltozzon ez az ország?”

Én azt gondolom, és ezt szoktam válaszolni, hogy 2018 tavaszán Magyarországon forradalomnál kevesebbre, de rendszerváltásnál többre van szükség. Azért van szükség forradalomnál kevesebbre, mert bár sokaknak akár romantikus gondolatnak is tűnhetne egy forradalom, ki kell őket ábrándítanom. A forradalom még egy így megtépázott Magyarországon is szenvedéssel, vérrel, ne adja az ég, emberhalállal járna. Ezt senki, az Együtt pedig végkép nem kívánhatja Magyarországnak.

Mindazok, akik tőlünk azt kívánják, hogy vonuljunk ki a teljes politikai rendszerből, ne induljunk választáson, és majd az utcán és csak az utcán lehet kikényszeríteni a rendszerváltást, azoknak azt üzenem, hogy szerintem nem mondanak igazat. Mert az ő általuk javasolt útnak a végén, ha tisztességesen végiggondolják, akkor csak a forradalom van, amely nem egy romantikus dolog, hanem egy ország újabb évtizedes romlását hozó tragédia lenne. Az Együtt ezért készül arra, hogy 2018 tavaszán forradalomnál kevesebbre van szükség Magyarországon.

Azt viszont nagyon határozottan hiszem, hogy többre van szükség, mint rendszerváltásra. Amikor én erről beszélek, akkor abban hiszek és abban hisz az Együtt, hogy meg kell tudnunk változtatni Magyarországot, meg kell tudnunk változtatni, hogy az a kölcsönzött munkaerő, aki gyakorlatilag munkai jogától megfosztva, napszámban dolgozik, kizsákmányolva multinacionális vagy magyar foglalkoztatótól, az is kapjon védelmet a magyar államtól.

Akkor lesz ebben az országban élhető, békés, fejlődő piacgazdaság, hogy ha olyan államot teremtünk az Együttel közösen, amely védi a kiszolgáltatottak, szegények érdekeit, együttműködik a szakszervezetekkel, megerősíti a magyar jóléti államot, mert nem hiszünk abban, amit 30 éven át hazudtak nekünk, hogy olyan a piacgazdaság hogy a vagyon, a gazdaság, gazdagság felülről leszivárog mindenkihez. Nem szivárog le, nekünk meg kell ezt támasztani egy erősebb jóléti államban. Az Együtt ebben hisz és abban is, hogy ezt viszont úgy kell elérni, hogy a gazdagokat, a teljesítményükből tisztességesen meggazdagodottakat nem ellenségnek tesszük, nem fordítjuk szembe őket a többségi magyar társadalommal, hanem meggyőzzük őket arról, hogy akkor lesz szolidáris, igazságos Magyarország 2018 után, ha ők vagyonukból, osztalékjövedelmükből, személyi jövedelmükből valamivel többel járulnak hozzá Magyarország felemelkedéséhez. Mert akkor tisztességes verseny, jó piacgazdaság lesz és egyébként a szegénység is csökkenni fog, az egyenlőtlenség is el fog tűnni idővel ebből az országból. Mi, az Együttben ebben hiszünk.

És amikor engem megállítanak az újpalotai piacon vagy az országjárásom bármely pontján, akkor én mindig azt mondom, hogy az Együtt egy olyan párt, amely bezárkózó nemzet helyett egy nyitott és befogadó magyar nemzetben hisz. A félelem helyett, az elnyomás helyett egy szabad köztársaságban hisz. A szegénység, a nyomor helyett egy igazságos, egyenlő piacgazdaságban hisz. Az Együtt ezt képviseli, mi ezt képviseljük: a szabad köztársaságot, igazságosabb piacgazdaságot és nyitott, büszke nemzetet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.