2017. július 27., csütörtök

A FIDESZ VEZETŐI ELHATÁROZTÁK, HOGY MINDENKÉPPEN LEMENNEK KUTYÁBA

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.07.27.


Sosem látott mélységekbe szállnak alád a kormánypárt meghatározó politikusai, megelőlegezve a korábban meglebegtetett kíméletlen választási kampány hangulatát. A Fidesz számára már nincsenek morális fenntartások, etikai aggályok, melyeket figyelembe kellene vennie a korteskedés idején, hiszen totális hatalomra tör, és ennek megszerzéséhez minden eszközt bevethetőnek tart, még olyanokat is, melyek korábban ismeretlenek voltak a magyar politika eszköztárában. A kormánypárt azt szeretné, ha mindenki félne tőle, így a politikai ellenfelek százszor is meggondolnák, hogy egyáltalán kiálljanak-e ellenük.

Lassan tolmács után kell kiáltanunk, (akár annak idején Vida Ildikó a Szabadság téren) ha meg akarjuk fejteni Németh Szilárd mondatainak értelmét. A Fidesz alelnöke, megmondó embere, faltörő kosa (és még sorolhatnánk) egyre gyakoribb sajtótájékoztatóin most már önmagát próbálja ugyanis magyarázni, és mivel az eredeti kijelentésnek sincs igazán értelme, a magyarázatok még inkább zavarba hozzák az embert. A dolgot csak bonyolítja, hogy először Orbán Viktor kijelentéseinek értelmezésével próbálkozik, aztán a saját magyarázatát is próbálja kifejteni az okvetetlenkedő riportereknek.

Legutóbb például
megmagyarázta a miniszterelnök, mit kellett azon érteni, hogy Orbán Viktor Tusnádfürdőn félreérthetetlenül megfenyegette a független (illetve szerinte ellenséges) sajtót azzal, hogy a következő kormányzati kommunikációs csapást rájuk méri a hatalom. Ezt Németh tovább görgette azzal, hogy Soros György bérenceinek mutatta be azokat a médiamunkásokat, akik nem hajlandók beállni a Rogán Antal, Mészáros Lőrinc, Andy Vajna és Habony Árpád által alkotott kormányzati kvartett által irányított lakájmédia irányvonalába...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.