2017. július 12., szerda

A VIZES VILÁGBAJNOKSÁG BEBIZONYÍTOTTA, HOGY AZ OLIMPIÁVAL TÚL NAGYOT ÁLMODOTT ORBÁN VIKTOR

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.07.11. 


Szinte mindenben sumákol, mellébeszél vagy tagad a kormány, ami a rövidesen megkezdődő budapesti vizes vb kapcsán kérdésként felmerülhetett bennünk. Nem tudjuk, hogy pontosan mennyi közpénzt szórtak el az esemény előkészítésére, az építkezésre, reprezentációra, ahogy arról sincsenek pontos adatok, kik jártak jól azzal, hogy meglehetősen átláthatatlanok voltak a versenyhez kötődő költések. Az építkezések csúsztak, a szervezők kapkodtak, úgyhogy profizmust már csak a magyar sportolóktól várhatunk a rövidesen startoló eseményen...

...Az olimpiai pályázat bukásakor is egyértelmű volt, hogy nem a sportrendezvényt utasítják el a budapestiek, hanem üzenni akarnak annak a kormánynak, amelyikre nem szeretnék bízni a rendezéshez szükséges hatalmas összeget. Lényegében a kormányzati korrupción bukott meg a budapesti rendezésű olimpia ötlete, amit Orbán Viktor is jól tudott, amikor rábírta Tarlós István főpolgármestert, hogy vonja vissza a pályázatot. A mostani sporteseménnyel is az a célja a kormánynak, hogy a grandiózus beruházásokkal, profi rendezéssel vakítsa el a hazai kritikusokat és ejtse ámulatba a kétkedő külföldi politikusokat. Közben azonban épp azt bizonyította, hogy nem tud kibújni a saját bőréből, és épp úgy rendez sporteseményt, ahogy kormányoz. Vagyis fecseg a felszín és hallgat a mély. Vagy, ahogy egy dakota közmondás fogalmaz: „Minél hangosabban kántálod a törzsi dalokat, annál jobban hiszed, hogy tisztán énekelsz.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.