2017. augusztus 29., kedd

ORBÁN ÉS BANDÁJA SZERVEZETTEN KENI A FEKÁLIÁT

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: Bors / Pallagi Ferenc
2017.08.28.



Csattogó fogakkal, hörögve támad a horda! Vona megsértette a nyugdíjasokat! - üvölti a kórus, pedig egy nagy fenét! Most ugyanúgy, csak egy politikai módszer jár csúcsra, mint a Kövér köteles beszédénél, vagy a ránk zúduló huszonhárommillió románnál - írja vasárnapi jegyzetében Pallagi Ferenc, a Bors egykori főszerkesztője.

"Vona mondott valami hülyeséget a nyugdíjasokról, kiszúrta ezt a Habony, meglátta benne a lehetőséget, és ráuszította a sakáljait. A horda pedig üvölt reggeltől estig, megállás nélkül. Hogy Vona mit mondott eredetileg, azt már senki sem tudja, legkevésbé a nyugdíjasok. De nem is fontos! Lényeg az, ahogy a gyilkos kórus újra és újra értelmezi, magyarázza azt.

Úgy működik ez, mint a vicc: A bíró kérdezi a vádlottat: Kovács úr, igaz, hogy kötéllel veri a feleségét? - Nem, kérem, nem igaz! - Nem igaz? Akkor mivel veri? Szóval mondhat a Vona amit akar, ebből jól már nem jöhet ki.

Hogy mi végre ez az erőlködés? Ha a nyugdíjasoknak csak öt százalékát sikerül elbizonytalanítani, és nem szavaz a Jobbikra, a Fidesznek már megérte..."demokratikus!...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.