2017. augusztus 27., vasárnap

SZIJJÁRTÓ KEMÉNYKEDIK, MARTFŰ KÖNYÖRÖG A HOLLANDOKNAK

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2017.08.27.


Újabb bizonyíték arra, mennyire nem értik Orbán csatlósai a valódi világ működését. Lehet keménykedni egy nemzetieskedő markatingblöff alapján, de ha veszteséget okozol egy cégnek, annak következményei lesznek.

A holland nagykövet interjúját követő külügyi csapásmérés felfrissítette az emlékezetet: nem is olyan régen már egyszer hadat üzentünk mi a hollandusoknak - igaz, akkor csak a legismertebb sörgyárukat csuklóztatta a Lázár János vezette naracsnyik társaság. A tét nem volt kisebb, mint egy erdélyi kézműves sör logója. Ilyen fajsúlyos kérdésekben érdemes bevetni a magyar állam minden súlyát és tekintélyét.

Akkor a Heineken végül engedett, eltekintett a megnyert védjegy-per végrehajtásától. Mennyivel is jobb azóta magyarnak lenni: Erdélyben nyugodtan ihatják az Igazi Csíki Sört, akiknek ízlik, változatlan logóval. Jól megjárták a kapitalisták.

Ez persze hatással van a sörgyár eredményességére, működésére is. Nem állítjuk, hogy egyenes következménye az erdélyi keménykedésnek az, ami most történik Martfűn, azonban ilyen előzmények után az államnak nagyon nehéz lesz bármit is kérnie a hollandoktól.

Történt ugyanis, hogy a Heineken bejelentette a nyár közepén: januártól megszünteti a sörgyártást martfűi üzemében, eztán csak, mint logisztikai központot üzemelteti telephelyét. Lett is azonnal nagy csődület a településen: így ugyanis nem csak munkahelyek szűnnek meg, de Martfű elesik évi közel 100 millió forintnyi iparűzési adótól. Márpedig ez összbevételük 30 százalékát teszi ki. A polgármester, Papp Antal szerint így akár az önkormányzat működése is veszélybe kerül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.