2017. szeptember 6., szerda

EGYRE TÖBB JEL UTAL ARRA, HOGY ORBÁN VIKTOR SZAKÍTANI KÍVÁN AZ EURÓPAI UNIÓVAL

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.09.06.


Rohamtempóban távolodik el egymástól az Európai Unió és Magyarország, ami a hazai parlamenti választások közeledtével turbófokozatba kapcsolhat. Amíg ugyanis magyar kormány látványosan veszekedik Brüsszellel, Hágával, Berlinnel, Párizzsal, intenzíven dörgölőzik Moszkvához, Pekinghez, Ankarához és Bakuhoz. Rendkívül veszélyes játék épp azok ellen hadakozni, akik pénzt adnak, cserébe pedig csak a közösségi játékszabályok betartását kérik számon rajtunk, ugyanakkor barátkozni olyanokkal, akik csakis önös érdekből támogatják a magyar kormány törekvéseit. Kérdés, hogy ezt a veszélyt látja-e Orbán Viktor, és lesz-e még lehetősége az irányváltásra a választások előtt.

Magyarország semmibe veszi az uniós intézményeket, és ha a belpolitikai érdekei azt kívánják, még komoly szankciókat is felvállal a renitens magatartás fenntartása érdekében. Nem a kvótaper elvesztése és az azt követő diplomáciai szájkarate az első olyan ügy, melyben megtestesül ez a magatartást, hiszen lényegében Brüsszel és Soros György ténykedésének kormányzati összekötése is egy olyan jel volt, mely arra figyelmeztetett: Az uniót is lényegében ellenséges háttérhatalomnak tartja az Orbán-adminisztráció. Ebből az következik, hogy bármire is kötelezné az uniós központ Magyarországot, az csak ellenséges gesztus lehet, melynek végrehajtása hazánk végső romlását eredményezné.

Orbán mesterségesen, rengeteg energiával és persze iszonyú diplomáciai aknamunkával építette ki azt a rendszert, melyben ő csakis a pogányok, multik, migránsok elleni harc vezéralakja lehet, és bárki kerül szembe a nézeteivel, az csakis Magyarország elveszejtésében lehet érdekelt. Jól látható, hogy erre a logikára fűzi fel a jövő tavaszi választások kormányzati kampányát, és ha legalább két és fél millió emberrel tudja elhitetni, hogy ő a civilizált világ és a magyar kultúra egyetlen védelmezője, akkor bizony besöpri zsinórban a harmadik voksolást is, és valószínűleg ismét kétharmadot szerez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.