2017. szeptember 1., péntek

HOGYAN LETT EBBŐL A KEDVES FIATALEMBERBŐL ORBÁN VIKTOR? - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey
2017.09.01.


- Orbán azért támadja Sorost, mert aggódik a Jobbik és a baloldali ellenzék összefogásának megakadályozása miatt

- Hiú ábránd, hogy a Bizottság pénzt ad a kerítéshez, de Orbán tudja, meddig provokálhatja az EU-t, és ha úgy látja célszerűnek, simán faképnél hagyja a lengyeleket

- A belengetett magyar vétó miatt inkább csak dorgálás néz ki Varsónak

Die Zeit


Miként lett ebből a kedves fiatalemberből Orbán Viktor? – kérdezi a lap, és az életutat mindjárt az alcímben egy romlás történetének minősíti, hozzátéve, hogy a miniszterelnök egykor a szabadságért harcolt, ma viszont egykori támogatója, Soros György ellen fordult. Olyan plakátokkal ragasztotta tele az országot, amelyen a milliárdos vigyorgó gonosztevőként látható. A kormányfő azzal vádolja korábbi jótevőjét, hogy az egy ördögi terv részeként a muzulmán bevándorlók tömegeinek segítségével szét akarja rombolni Európát. Állítólag ebben segédkezik jó pár civil szervezet, amely Sorostól kap pénzt, és amelynek az életét most megnehezítik. Ha minden igaz, az összeesküvés része a CEU is, amelyet most a rá szabott törvénnyel fenyegetnek.

Az elő szokott fordulni, hogy a barátokból ellenségek lesznek, itt azonban a mérték az érdekes. A befektető 10 éven át bábáskodott Orbán és a Fidesz felemelkedésénél. A cikk végigveszi, hogy mi mindent kaptak a kezdeti években a fiatal demokraták és annak legfőbb vezetői. Igaz, Soros már akkor figyelmeztette védencét, hogy nem kellene annyira vágyni a hatalomra, amire a politikus úgy reagált, hogy a hatalmat csak akkor lehet megszerezni, ha valaki nagyon akarja. Az üzletember támogatására pedig hamarosan nem szorult rá, mert már érkeztek vastagon az állami pénzek, beleértve az egykori Tiszti Kaszinót. Megindult a cégbirodalom kiépítése, a Fideszből jobboldali-populista párt lett. Orbán 2002 óta beszél az idegenszívűekről és mindenki tudja, hogy közben a zsidókra gondol. A Sorost ábrázoló plakátok is az antiszemitizmusra játszanak rá.

A 180 fokos fordulat okát a miniszterelnök életrajzírója abban látja, hogy a kormányfő számára a politika egyetlen nagy hadjárat, és nem meggyőződés, hanem taktikai számítás vezérli. Csak támadni tud és a választások közeledtével a hatalom nyugtalan. Felmerült ugyanis, hogy szövetségre lépne a széttagolt baloldali ellenzék és a Jobbik. Erre válaszul rendelt el Orbán rohamot – Soros ellen. Fodor Gábor hangsúlyozza, hogy egykori szobatársa nem zsidóellenes. Ám hol a határ a cinizmus és az antiszemitizmus között? Fodor szerint azonban ha van valaki, akit a politikus gyűlöl, azok nem a zsidók, hanem a liberális értelmiségiek, akik annak idején folyton megalázták. Most éppen ezt a bandát csuklóztatják. Egy bennfentes azt mondja, nem akarják elűzni a Közép-Európai Egyetemet, csak egy kicsit elbizonytalanítják. Mégpedig azért, mert a független intézmények veszélyesek lehetnek a hatalom számára, ha tekintélyt építenek ki. Hiszen Orbán 30 éve megtanulta, önálló intézmények miként aknázhatnak alá egy autonóm rendszert...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.