2017. október 29., vasárnap

A FELÚJÍTÁSNAK BECÉZETT NAGYTAKARÍTÁS

444.HU
Szerző: 444.hu
2017.10.28.


Az a 4-es metró építésénél kiderült, hogy Magyarország egyelőre nem tud új metrót építeni. A 3-as metró felújításának küszöbén már az is egyértelműen látszik, hogy nemhogy egy újjal, de egy meglévővel sem tud mit kezdeni.

A hivatalosan novemberben kezdődő beruházás miatt Budapest a következő 3 évét azzal fogja eltölteni, hogy megpróbálja túlélni a zsúfoltságot, amit a metró kiesése okoz. Ócska, tömött buszok küszködnek majd a felszínen a megsűrűsödött forgalommal, 10-15 perccel meghosszabbodnak az utazási idők.

Hiába hoz azonban óriási áldozatot a budapesti utasközönség, a beruházással a főváros újabb évtizedekre konzerválja a 70-es, 80-as évek színvonalát, miközben minden lehetősége meglett volna rá, hogy érdemi fejlesztés történjen az ország legnagyobb forgalmú vasútvonalán, a 3-as metrón. A felújított metró ugyanis nem lesz gyorsabb, nem lesz hosszabb és kényelmesebb.

DE EGYÁLTALÁN MIÉRT KELL FELÚJÍTANI ÉPPEN MOST A METRÓT TETŐTŐL TALPIG? MI ÉS MIÉRT ROMLOTT EL BENNE?


Már az első kérdésre nincs kielégítő válasz. A 3-as metrót ugyanis 14 éven át, több szakaszban építették, ehhez képest most mégis az egész vonalat felújítják. Azaz felújítják a 27 éves szakaszt ugyanúgy, mint a 41 évest – és míg utóbbi esetében valóban indokoltnak tűnik a felújítás: 40 évre tervezik az ilyen jellegű beruházásokat – az északi szakasz esetében erről nyilvánvalóan nem beszélhetünk.

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a főpolgármester az első szerződések aláírása után azt találta mondani, hogy „a 25 éve aktuális felújítást elkezdjük”, akkor végképp érthetetlen, hogy eredetileg milyen időtávra tervezték a metrót. És ha nem piskótatésztából épült, miért nem bírja a strapát. Hiszen éppen a legfiatalabb, 1990-ben átadott szakasz felújításával kezdődik a projekt, ami tehát – Tarlós István szavai szerint – kétéves kora után (!) már „elavultnak” számított.

HA VISZONT NEM AZ IDŐ JÁRT EL A METRÓ FELETT, AKKOR MI TÖRTÉNT? MIÉRT FÜSTÖL, ÁZIK, ÉS MIÉRT NÉZ KI TELJESEN LEROHADVA AZ EGÉSZ?

Az idő vasfoga és Budapest...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.