2017. október 3., kedd

HOGYAN TANULNAK EMBERSZERETETET A GYEREKEK A MESÉKBŐL?

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ
2017.10.02.


A torontói egyetem kutatói 4-6 év közötti gyerekeket teszteltek arról, hogyan hatnak a mesék az emberszeretetük alakulására. Kiderült, hogy ebben a vonatkozásban azok a mesék hatnak a legjobban rájuk, amelyekben emberek szerepelnek.

A kísérlet kezdetén a gyerekeket három csoportba osztották és mindegyikük kapott egy borítékot, amely tíz figurát tartalmazott. Ezekből ajándékozhattak társaiknak, ha kedvük tartotta.

Ezután az első csoport megismerkedett egy olyan mesével, amelyben emberi tulajdonságokkal felruházott, beszélő állatok szerepeltek. A második csoport meséjének szereplői emberek voltak, a harmadiké magok. A képek megszemlélése után a kutatók azt javasolták a gyerekeknek, hogy kedvük szerint ajándékozzanak egy vagy több figurát társaiknak a kapott borítékból.

Meglepetésre azok a gyerekek voltak a leginkább adakozók, akik az emberekről szóló mesét hallgatták. A többiek a figurákat inkább megtartották maguknak. A realistább történeteknek nagyobb nevelő hatásuk volt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.