2017. november 4., szombat

"EZ DRÁMA, ÍGY NEM LEHET GYÓGYÍTANI" - DÜHÖS KÉRDÉSEK ÉS ÉRTHETŐ VÁLASZOK AZ E-RECEPTRŐL

24.HU
Szerző: BENKE ÁGNES
2017.11.04.


Egy felháborodott orvos segítségével megválaszoljuk azokat a kérdéseket, amik az új egészségügyi rendszerrel, az EESZT-vel kapcsolatban a betegektől leggyakrabban érkeznek.

38 év alatt még soha nem fordult elő velem elő, hogy nem tudtam válaszolni a betegeim kérdéseire. Most ez megtörtént. Hogy hozhatnak ilyen helyzetbe?


– kérdezi felháborodva Dr. Lénárd Rita. A belgyógyász-főorvos azért akadt ki, mert az új egészségügyi rendszer élesedésével sem az orvosok, sem pedig a betegek nem kaptak megfelelő tájékoztatást. „Segíteni szeretnék a betegnek, de nem tudok. Ez dráma. Így nem lehet dolgozni, gyógyítani” – fakadt ki az orvos.

Szerinte (és több, a 24.hu által megkérdezett orvos szerint is) fontos az EESzT: átláthatóbb és minőségibb egészségügyet eredményez. Illetve eredményezhet, ha minden félnek birtokában vannak a megfelelő információk. Ez azonban jelenleg nincs így, és az orvos szerint veszélyes és káros irányba halad a rendszer.

Érthetetlen és felháborító, hogy miért hallgatnak a kormányzat, a szakma hivatalos kommunikátorai. Mindenféle kérdésben plakátolnak, konzultálnak. Nem fért volna bele erről akár egy külön értesítés a lakosságnak, kommunikációs szakemberek által, közérthetően megírva, egy A4-es lapon?


„A betegek félnek, nem értik az egészet. Rossz döntéseket fognak hozni, minket meg besúgóként fognak kezelni” – sorolja legnagyobb aggályait a tapasztalt orvos, aki szerint a nagy bizalmatlanság miatt, és mert nincsenek meg a kellő információk, a betegek sok releváns adatot tilthatnak majd le a rendszerben, amivel sokat árthatnak maguknak, kockáztatják az egészségüket, gyógyulásukat, sőt, akár az életüket is. A rendszer működését pedig ellehetetlenítik és értelmetlenné teszik.

"Nem a kórházi koszttal van a legnagyobb baj az egészségügyben, hanem a betegek bizalomvesztésével" – véli az orvos.

Mivel semmiféle szórólapot nem tudott adni betegeinek, Lénárd Rita saját kezébe vette az irányítást, és a hivatalos, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ honlapján található információkból összeállított egy tájékoztatót, amit rendelőjében is osztogat. Azt mondja, vett egy százas papírköteget, kinyomtatta, és mivel nagy a tájékozatlanság az új rendszerről, viszik, mint a cukrot. A betegtájékoztatót a Facebookon is megosztotta, kollégái pedig örömmel használják fel rendelőikben.

A kérdések sorrendjét nem a logika, hanem a betegeket leginkább érdeklő témák mentén állította fel:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.