2017. november 18., szombat

HELLER ÁGNES: A JOBBIK MÚLTJA HELYETT A JELENBEN BETÖLTÖTT SZEREPE LÉNYEGES

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: Magyar Nemzet
2017.11.17.


Heller Ágnes továbbra is fenntartja azt a nyilatkozatát, miszerint a Fidesz csak akkor váltható le, ha a baloldal összefog a Jobbikkal. A filozófusnő indoklása szerint „Az Amerikai Egyesült Államok és Churchill is együttműködött Sztálinnal, mert volt valaki, akit le kellett győzni”. Mint mondta, kétségtelen, hogy „szégyenletes”-nek nevezendők a Jobbik zsidósággal kapcsolatos korábbi kijelentései, ám jelen helyzetben túl kell ezen emelkedni, hogy normális ország jöhessen létre.

A Fideszről a Mandinernek úgy nyilatkozott, hogy az nem egyéb, mint „egy zsarnokságnak az összeesküvése”, véleménye szerint ezért nem is minősülhet pártnak. Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselőjének zsidóságról szóló nyilatkozataival kapcsolatban azt gondolja, hogy azóta a Jobbik már középre húzódott, megváltozott a párt álláspontja. Amerikai tapasztalataira hivatkozva erősíti meg jelen állásfoglalását, mely azt tartja szem előtt, amit az adott párt most mond, nem a múltbéli nyilatkozatok alapján érdemes ítélni. „Az, hogy mit hisznek vagy mi a tervük, mi a hátsó gondolatuk, az engem pillanatnyilag nem érdekel. Nem hívnám meg őket vendégségbe, nem lennének a barátaim, erről nincs szó, de politikailag egy taktikai szövetséget lehetségesnek tartok velük.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.