Szerző: KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN
2017.11.14.
Először a sebészeten éreztem. Négyen feküdtünk a mállott, szürke kórteremben, én már a harmadik napja igyekeztem a rosszkedvű, fáradt nővérek katonás vezényszavainak engedelmeskedni, mikor betolták a fal mellé a gurulós ötödik ágyat, alig tudtunk elmenni mellette. Nincs másutt hely, mondták.
Ezzel az ötödik szobatárssal kezdődött a bűz. Eleinte csak valami enyhe édeskés szag, vagy inkább szagocska párállott az ágya fölött,aztán reggelre már szúróssá vált, és az egész kórtermet beborította. A nagyvizitnél az egyik orvos fölhajtotta a kövér testről a takarót, látszott, ahogy a sárga genny átitatta a gézkötést, lassan túlcsordult azon, egészen a lepedőig.
Másnapra két újabb szobatársam kötésén jelentek meg a sárga foltok, s
amikor reggel jött látogatni a felségem, öklendezni kezdett,
és azt mondta, ebből elég, most azonnal fölmegy a hatodikra, és elintézi a dolgot. Nem maradhatok itt tovább, már csak a közös fürdő miatt sem, elfertőződik az én sebem is.
A hatodikon valami VIP magánkórház működött, ahova följártak az alsó öt emelet orvosai a betegeikhez. Az az ellátás osztályon felüli volt, dizájnos bútorok, damasztágynemű, mosolygós nővérek, választható koszt, százcsatornás plazmatévé, szóval
móka és kacagás. Mindez napi 32 ezer forintért.
Három nap múlva úgyis hazamehetsz, addig kibírjuk, mondta a feleségem ellenkezést nem tűrő hangon. Így is lett, harmadnap reggel megkaptam a zárójelentést, az orvosom még utoljára hozzálátott, hogy átkötözzön, amikor elkomorult az arca, föltépte a sebet, és azt mondta, ezt most nyitva kell hagyni, mert gennyedzik. Akkor, hogyan tovább, kérdeztem elfúló hangon.
Menjen haza, és zuhanyozza! Jó alaposan. Mi se tennénk vele mást,
mondta...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.