2017. november 8., szerda

MÁR A JOBBIK SZAVAZÓI IS ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁSRA VÁGYNAK

24.HU
Szerző: D. KOVÁCS ILDIKÓ
2017.11.08.


Az, hogy a baloldali-liberális ellenzékkel szimpatizálók többsége a Fidesz legyőzésének módját az összefogásban látja, nem újdonság. Az már inkább, hogy egyharmaduk a Jobbikkal való együttműködést is szükségnek tartja. Még meglepőbb lehet, hogy a Jobbik szavazóinak fele is úgy gondolja, pártjuknak célszerű lenne együttműködni a baloldallal, sőt a Republikon Intézet friss, a 24.hu megbízásából készült kutatása alapján majdnem 40 százalékuk szerint Gyurcsány Ferencre is szükség van a kormányváltáshoz.

Kedden reggel a Kossuth Rádió műsorában Kovács László, az MSZP egykori elnöke bejelentette, hogy pártja megállapodott a DK-val a 106 egyéni választókerület felosztásáról. Egy másik volt pártelnök, Mesterházy Attila később azt mondta a 24.hu-nak: a szocialisták a körzetek 60:40 arányú elosztását javasolták a Demokratikus Koalíciónak, és noha még nem érkezett válasz, közel a megállapodás. Néhány órával később aztán a DK szóvivője, Gréczy Zsolt arról beszélt a Zoom.hu-nak, hogy ugyan zajlanak tárgyalások, de megállapodás nincs. Már csak azért sem, mert a megbeszélések nem két-, hanem négyoldalúak, azokon az Együtt és a Párbeszéd is részt vesz.
Közös listával vagy anélkül?

Ez a bizonytalanság nyilvánvalóan nem túl meggyőző alig öt hónappal a parlamenti választás előtt, miközben a baloldali-liberális szavazók négyötöde valamilyen együttműködést szeretne az ellenzéki pártok között. A stratégiákat tekintve 

a baloldali, liberális kormányt óhajtók 41 százaléka szerint közös listára lenne szükség az ellenzéki oldalon, 39 százalékuk viszont úgy gondolja, hogy a közös lista nem fontos, a lényeg, hogy a választókerületekben csak egy ellenzéki jelölt legyen.
Tizennégy százalék szerint sem közös listára, sem közös jelöltekre nincs szükség.

A Republikon Intézet októberben, a 24.hu megbízásából készített közvélemény-kutatása szerint egyébként a választók csaknem negyede (23 százaléka) vágyik baloldali, liberális kormányra. Ez ugyan kevesebb, mint a Fidesz-KDNP-kormánnyal szimpatizálók 40 százalékos aránya, de több, mint azoké, akik a Jobbikot juttatnák kormányra (13 százalék). A megkérdezettek 23 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni erre a kérdésre.

A Jobbik-szavazók között a fenti kérdésnél azok kerültek relatív többségbe – 40 százaléknyian voltak –, akik választókerületenként egy ellenzéki jelöltet szeretnének a Fidesszel szemben. 29 százalékuk nem kér az összefogásból, ugyanakkor 22 százalék szerint a közös lista lenne a megoldás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.