2017. december 19., kedd

A MELÓ ELVÉGEZVE, HOL A LÓVÉ? - ELKÉPESZTŐ TÖRTÉNETEK A SZÜLÉSZET-NŐGYÓGYÁSZAT AMÚGY IS KÜLÖNÖS VILÁGÁBÓL

168 ÓRA ONLINE
Szerző: KUN J. VOKTÓRIA
2017.12.19.


A nőgyógyászati vizsgálatért és a szülésért fizetett hálapénzt a nők legtöbbször nem utólag és nem köszönetképpen adják az állami intézményekben. A doktor és a kismama valójában hallgatólagos megállapodást köt: az orvosválasztással állandó készenlétet, azaz extra szolgáltatást vásárol. 

Az íratlan szabályok azonban nem rögzítik, mit várhatnak el egymástól a felek.

Garami Mariann és férje, György szokatlan dolgot tettek: nevüket vállalva álltak ki a nyilvánosság elé, és előbb a Facebookon, majd a 168 Órának nyilatkozva kifogásolták Mariann korábbi nőgyógyászának, Kassai Enikőnek a tevékenységét.

– Már két éve jártam a doktornőhöz, ez év márciusáig semmi gondunk nem volt vele. Aztán egyre több fura dolog történt – kezdi Mariann. – Folyamatosan vizsgálatokra rendelt be, havonta két-három alkalommal, minden egyes látogatás után 15-25 ezer forintot fizettünk, de a végén már külön a laborvizsgálatom eredményéért is, amiért újabb ötezret kért. Állandóan mindenféle aloe verás cuccokat akart ránk tukmálni, néha kész őrület volt, amit a rendeléseken művelt. Volt, hogy két és fél órát vártunk rá, mert nem találta a kulcsát. Megkérdeztem, mennyibe fog kerülni a szülés. Azt mondta, hogy a Róbert Károly Magánkórházban 420, a kistarcsai államiban 120 ezer. Rákérdezett, van-e szülésznőnk, mert ő mindig ugyanazzal dolgozik. Szerinte Kistarcsán egyik szülésznő sem jó, rémtörténeteket mesélt róluk. Anna, az ő embere a felét kéri a tarifájának. Mint utólag megtudtuk, azért ennyit, mert még a szülőszobát is neki kell kitakarítania. Nyeltünk egyet, de azt mondtuk, első gyerekünk, legyen minden rendben. Két hét múlva 170 ezerre emelte az árat. Három héttel a szülés előtt közölte, hogy október 24. és 31. között elmegy szabadságra. Jeleztem neki, hogy akkorra vagyok kiírva, erre azt mondta: ne aggódjak, a babák megvárnak. Érdeklődtünk, mi a B terv, kihez menjünk. Mondta, hogy a szülésznője majd segít. A „85 ezres” Annának viszont fogalma sem volt semmiről, de mindegy is, mert bejelentette, hogy ő is szabadságra megy. Beszéljük meg a doktornővel. Csakhogy őt akkortól már nem értük el. Jöttek a jósfájások, mi meg ott álltunk tanácstalanul. Egy ismerősünk végül a saját orvosát ajánlotta, aki történetesen ugyanott dolgozott, ahol a doktornő. Megvizsgált, mondta, hogy bármikor jöhet a baba, nyugodtan bízzuk magunkat a kórház bármelyik szülésznőjére, mind kiváló szakember.

Rájuk bízták magukat, és Mariann végül gond nélkül világra hozta kisfiát. Utána panaszlevelet küldött a doktornőnek, választ nem kapott. Igaz, a nőgyógyász a szabadsága letelte után kereste a kismamát, SMS-ben pedig föl is szólította: menjen a vizsgálatokra. Miután Mariann nem reagált, feljelentette a védőnői szolgálatnál. Pedig az asszony rendszeresen járt kontrollvizsgálatokra, de egy másik orvoshoz. Aki nem szabott tarifát, nem fogadott el pénzt. Viszont azzal, hogy elvállalta Mariannt, bajt hozott magára. A főigazgató ugyanis magához rendelte, mit képzel, hogy elcsábítja a kollégák pácienseit...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.