SZÉKELY CSABA: HA DRÁMÁT ÍRNÉK ABBÓL, AMIBEN VAGYUNK, TRAGÉDIA LENNE A VÉGE

HVG ONLINE - KULT
Szerző: BALLA ISTVÁN - NÉMETH RÓBERT
2018.02.13.

"Szerintem dolga a színháznak, hogy kommentálja, amiben vagyunk, nem kell behúzni fület, farkat! Akinek ez nem illik az alkatához, ne csinálja, de akinek kedve van hozzá, miért ne tegye?" – mondja a 36 éves marosvásárhelyi Székely Csaba, a kortárs magyar irodalom egyik legkülönlegesebb személyisége. Bánya-trilógiájával (Bányavirág, Bányavakság, Bányavíz) futott be, most jelent meg drámáinak gyűjteménye Idegenek címmel, de dolgozott az Alföldi-féle Passio XXI.-en és írt egy történetszálat a Terápia harmadik évadába is. Interjú.

hvg.hu: Egészen más Erdély-képet mutatnak a darabjai, mint amit általában képzelünk az ott élők mindennapjairól. Nincs mézeskalács-romantika, nem jár mindenki népviseletben, viszont amellett, hogy sokat lehet derülni az emberi helyzeteken, nagyon súlyos tragédiákat, kilátástalanságot látunk. Mennyire volt tudatos törekvése, hogy megírjon egy „valódi” Erdély-képet. Egyáltalán ez a valódi Erdély?

Székely Csaba: Mindenkinek van egy Erdély-képe. Ez más egy Magyarországon élőnek, aki még soha nem volt ott, más annak, aki már járt ott. És megint más nekünk, akik ott élünk. Amit beleírtam ezekbe a darabokba, az pedig nyilván az én Erdély-képem. Én így látom, de nyilván ez sem a tökéletes valót mutatja be. Az biztos, hogy más, mint a média által évtizedek óta mutatott Erdély, és nincs sok köze ahhoz az átszellemült rajongáshoz sem, amit mondjuk szavalóesteken tapasztalhatunk.

hvg.hu: A Bányavirágba bele is írta, hogy megérkezik a magyar köztévé egy kis faluba, hogy tudósítson a székelyek nyugodt, derűs, hagyományos, romantikus életéről, miközben erről ott szó nincs.

Sz. Cs.: Bosszantó volt számomra az az egyoldalú, romantikus kép, ami a magyar turistákban élt. Ma már kevéssé foglalkozom ezzel, de ha valaki egy másfajta Erdélyre is kíváncsi, nézze meg a Bányavirágot a Pinceszínházban...

ITT OLVASHATÓ