2018. május 7., hétfő

MILO YIANNOPOULOS: AZ ORBÁN-KORMÁÉNY MEGHÍVOTT BUDAPESTRE


444
Szerző: plankog
2018.05.07.


Az Orbán-kormány meghívott Budapestre, ott tartok előadást a hónap végén - mondta Milo Yiannopoulos vasárnap Londonban, a Day for Freedom című tüntetés színpadán.

A tüntetés után megkérdeztük tőle, miről fog előadni, és azt mondta, nyilvános esemény lesz, és szóba kerül majd, hogyan látják Magyarországot. Milo szerint ugyanis Németországban, Nagy-Britanniában és Svédországban sokan modellként tekintenek Magyarországra, mert szemben áll az uniós diktátumokkal.

Yiannopoulos meghívása először decemberben merült fel Schmidt Máriáék V4-es konferenciáján. Ebből aztán nagyobb politikai balhé lett, az újjobboldali provokátor meghívását még a Fideszen belül is soknak tartották, Gulyás Gergely például hevesen ellenezte. Végül bejelentették, hogy májusra halasztják a konferenciát - de a jelek szerint a legvitatottabb fellépő meghívása nem változott.

Így aztán valóban igaz lesz, hogy magyar kormányzati rendezvénynek még nem volt olyan szereplője, aki annyit beszélt volna a férfi nemi szervek, kifejezetten a fekete férfi nemi szervek iránti rajongásáról, hát például:

hány fekete farkat kell még leszopnom ahhoz, hogy ne nevezzenek neonácinak?

A trumpista jobboldal egyik vezértrollja tavaly februári elején azután került lejtőre, hogy előkerült két videórészlet, amikben arról beszélt, elfogadható lehet idősebb férfiak és fiatal fiúk szexuális kapcsolata, a beleegyezési korhatár pedig nem fekete-fehér dolog. Ezután távozott a Breitbarttól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.