2018. szeptember 12., szerda

BARTUS LÁSZLÓ: SZÉGYEN EZ AZ EMBER

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2018.09.11.


Érthetetlen, miért nem sérti a magyarok önérzetét ez az ember, aki odamegy az Európai Parlamentbe, és az egész országra szégyent hoz a hazudozásával. Mindezt a magyarok nevében, az ő személyes felelősségét a magyar népre hárítja. Mert ez az ügy nem rólunk, magyarokról, hanem egyedül Orbánról szól. A fejére olvasott bűnöket ő követte el, nem a magyarok. A magyaroknak pedig megtiltotta, hogy szabadon válasszanak rajta kívül mást.

Szégyen ez az ember a gázszerelő strómanjával, a saját lábán álló, milliárdos lányával (aki még életében nem dolgozott), a szaros pelenkás kultúrájával, kőbányász apjával, a fatolvaj vejével, a halálra terrorizált, megszeppent, infantilizált slepjjével, a mögötte ülő idiótákkal, a NER nevű illiberális szörnyállamával, ahogy ott áll a civilizált Európa előtt.

Ez az ember álomvilágban él, vagy ha elhiszi, amiket beszél, akkor sürgős orvosi segítségre van szüksége, mert meghibbant. Azt meri állítani, ő nem vetemedne olyanra, hogy aki nem ért vele egyet, azt elhallgattasa. Első dolga volt, mint minden fasisztának, a sajtószabadság felszámolása, elfoglalta a közmédiát. Megszüntette a Népszabadságot és elfoglalta a teljes vidéki sajtót. A közmédia göbbels-i propagandát folytat, nem informál, nem tájékoztat.

Azt mondja ez a köztörvényes bűnöző, hogy Magyarországon nyilvánosak a pályázatok és átlátható a közbeszerzés. Amikor már fél Magyarországot Mészáros Lőrinc nevére írta, nap nem múlik el, hogy a gázszerelője nevére ne írnának néhány százmilliárd forintot. Ezt a modellt ajánlja Európának? Arra hivatkozik, hogy őt megválasztották? Egy sportszerűtlen kétballábas futballista, aki átírta a választási törvényt, hogy más ne nyerhessen.

Ezt a kleptokráciát és menekültek éheztetését nevezi kereszténységnek? Orbán mindennek ellentéte, amit Jézus valaha mondott és tett. Sátánfajzat, akinek minden szava hazugság, a hazugság a rendszerének lényege. Elfoglalta Magyarországot, kisajátította magának, nincs a magyaroknak annyi közük se ehhez az országhoz, mint a Kádár rendszere alatt. Ő beszél a kommunistákról? Ő kommunistázik? A kommunisták nagyobb demokraták voltak, mint ő.

Gyáva jellemtelen ember, aki maga dönt el mindent, magához ragadott mindent, és amikor tetemre hívják, amikor számot kellene adnia a magyar jogállamról, a demokráciáról, akkor a migránsokról hazudozik, s tolja maga előtt a magyar embereket, akiket megfosztott saját hazájuktól. Önkényesen eltörölte a magyar alkotmányt, helyette egy olyan alaptörvény van érvényben, amit senki nem szavazott meg rajta kívül, és az ő akaratának van alárendelve.

Magyarország egy alkotmányos válság, mert abszolút királyságként működik, demokrácia néven, ahol még a saját alaptörvényüket sem tartják be. Nem az alaptörvényhez igazodik a törvényhozás és a kormányzás, hanem fordítva: az alaptörvényt igazítják Orbán személyes akaratához. Megint bejelentette, hogy módosítják az alaptörvényüket, mert valami ütközne vele. Nincs az alaptörvénynek kontroll és korlátozó funkciója. Magyarországon nincs állam.

Ami működik, az egy maffia által elfoglalt és iránytított közigazgatás, ami csak azért nem derül ki feketén-fehéren, mert egy tál lencsén megvásárolta a magukat ellenzéknek nevező hazaáruló gazembereket, akik ezt nem mondják ki, hanem legitimálják. Ez a paprikajancsi akarja Európát is erre a mintára formálni. Elmebeteg, aki elhiszi, hogy mindennek olyannak kell lennie, mint amilyen szörnyeteg és beteg önmaga. Menjen most már végre orvoshoz...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.