2018. szeptember 15., szombat

EGYETLEN FIDESZES EP-KÉPVISELŐ SEM TÁMOGATTA A SZEXUÁLIS ZAKLATÁS ELLENI EU-S JELENTÉST, AMELYET 91 SZÁZALÉKOS TÖBBSÉGGEL FOGADTAK EL

168 ÓRA ONLINE
Szerző: H.SZ. - M.R. - Á.Z.
2018.09.14.


A Fidesz egyetlen EP-képviselője sem szavazta meg az Európai Parlament plenáris ülésén a Nők Jogai és Esélyegyenlőség Bizottságának (FEMM) jelentését, amely cselekvésre szólítja fel az EU intézményeit a munkahelyen, nyilvános térben, illetve a politikai életben elkövetett megfélemlítés és szexuális zaklatás ellen. Az EP hétfői strasbourgi plenáris ülésén az a Járóka Lívia sem támogatta a jelentést, aki ugyanezt a javaslatot a szakbizottságban korábban még megszavazta

– hívja fel a figyelmet lapunkhoz is eljuttatott közleményében Ujhely István MSZP- s EP-képviselő.

Két fideszes EP-képviselő, Hölvényi György és Szájer József nem szavazott, mindegyik másik kormánypárti politikus tartózkodott a szavazásnál.

A jelentéstevő, az olasz szocialista (S&D) Pina Picierno nevét viselő dokumentumot – amelyet magyarul ide kattintva lehet elolvasni –


a fideszes távolságtartás mellett is 91 százalékos többséggel fogadták el.

A Sargentini-jelentés két nappala későbbi elfogadásához hasonlóan a tartózkodó szavazatokat ebben az esetben sem vették figyelembe, de a beszámításukkal is simán meglett volna a kétharmados többség. (A szavazás eredményét ide kattintva nézhetik meg.)

55 százalék


A FEMM a MeToo kampány nyomán készítette el a javaslatot, amely szerint fel kell lépni az ellen, hogy a jelenlegi statisztikák szerint az EU-ban a nők 55 százalékát érte már valamilyen szexuális zaklatás, az áldozatok 32 százaléka pedig azt állította, hogy az eset a munkahelyén vagy munkájával kapcsolatos tevékenység során történt. Emiatt a bizottság szeretné, ha 

az Európai Bizottság és az EU tagországai figyelemmel kísérnék a szexuális zaklatást tiltó EU-s irányelvek helyes végrehajtását, 

és felszólítja a tagországokat, hogy dolgozzanak ki a nők elleni erőszakkal kapcsolatos, átfogó nemzeti cselekvési terveket és jogszabályokat.


A javaslat elfogadását azért is tartották szükségesnek, mert ahogyan az az Európai Parlament honlapján, a szexuális zaklatás definíciója és annak büntethetősége tagországonként változó.

A javaslat kitér arra, hogy szükséges lenne megértetni a tagországokkal és a hatóságaikkal, hogy a nők milyen korlátokba ütköznek, amikor szexuális zaklatás ügyében tennének feljelentést. Főként akkor, ha azt a munkahelyükön szenvedik el, mivel nem csak attól tartanak, nem hisznek nekik, hanem attól is félnek, hogy elveszítik munkájukat. Szükség lenne arra, hogy tudják, biztonságosan és retorziótól való félelem nélkül jelenthetik az elszenvedett abúzust...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.