2018. szeptember 29., szombat

MINDEN HATÁRON TÚL

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: SERES LÁSZLÓ
2018.09.29.


Az Orbán-kormány Frontex-hadjárata kizárólag Csubakka-relációban értelmezhető.

Most pedig képzeljük el a lehetetlent: van egy európai kormány, amelyik azt állítja, meg tudja védeni önnön határait, ezért kikéri magának, hogy az EU megerősítse közös határvédelmi szervezetét. Képzeljék el, van ilyen európai kormány. Ez a kormány ugyanis attól fél, hogy a közös határvédelmi ügynökség – nevezzük, mondjuk, Frontexnek – adott esetben hatásköröket vonhatna el a nemzetállamoktól, hogy hatékonyabban láthassa el feladatait. Erről nincsen ugyan szó, bizonygatja váltig az Európai Bizottság, hiszen a 2020-ig tízezer határőrrel megerősített Frontex alakulatai tagállami kontroll alatt állnának, ahogyan eddig is, de európai kormányunkat nem érdekli a cáfolat. A kommunikáció a lényeg, a média, az üzenet. Feje tetejére kerül az ismert marxi tétel: a filozófusok eddig csak megváltoztatták a világot, holott a feladat az, hogy értelmezzük.

A South Park egyik epizódja nyomán Csubakka-védelemnek nevezzük azt a jogi, illetve kommunikációs stratégiát, amikor a kínos helyzetbe került fél valami nem várt, oda nem illő, gigantikus baromságot vág vádlói képébe, foglalkozzanak inkább azzal, mint a lényeggel. Szétlopjuk az országot? Migráns! Ránk omlik az egészségügy? Soros! Külsérelmi nyomot hagyunk a demokrácián? Civil! A gonosz tengelyének legújabb eleme a „zsoldos”, akit „Brüsszel” küld a szuverén magyar határra, hogy a szuverén magyar határőr tiltakozása ellenére jól beengedje az országba a migránst, ezzel is elősegítve a nemzet lecserélését multikulti társadalomra. A „zsoldos” véletlenül épp a Sargentini-jelentés kínos elfogadása után került elő, de ne feledjük: a stratégia lényege a napirend meghatározása, nem köszönő viszony megteremtése a valósággal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.