2018. november 20., kedd

NYUGDÍJPRÉMIUMRÓL ÉS A ROKKANTSÁGGAL ÉLŐK KÁRPÓTLÁSÁRÓL MÁR OLVASNI SEM AKAR A KORMÁNY

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: GULYÁS ERIKA
2018.11.20.


A fideszes bizottsági alelnök szólt: jobb, ha leveszik az ellenzéki javaslatokat a napirendről, úgysem támogatják őket.

A parlament népjóléti bizottságának FIDESZ-KDNP-s tagjai már arra sem akarnak időt szánni, hogy elolvassák és megfontolják az ellenzéki javaslatokat. Korózs Lajos szocialista bizottsági elnök a mai ülés előtt levelet kapott saját kormánypárti helyettesétől, hogy vegye le a napirendről az ellenzéki javaslatokat, mert azok tárgyalására úgysem megy el senki a kormányoldal tagjai közül. 

Így nem akarnak még beszélni sem Schmuck Erzsébet és az LMP-s Hohn Krisztina indítványáról, hogy méltányosabban határozzák meg a nyugdíjprémium összegét. Ugyanígy nem hajlandók a szocialista frakció erre vonatkozó javaslatával foglalkozni és nem akarnak beszélni a rokkantsági nyugdíjasok azonnali kártérítéséről szóló határozati javaslattal sem. Utóbbi szintén a szocialista frakció tagjainak neve alatt került be a javaslatok közé, miután az Alkotmánybíróság kimondta: sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét az a 2012-ben hozott döntés, ami vizsgálatok nélkül csökkentette a rokkantnyugdíjak összegét és a mulasztásos alkotmánysértést a kormánynak és a parlamentnek jövő márciusig kell helyrehozni. A jobbikos Stummer János a temetkezési helyek újraváltásának olcsóbbá tételéről szóló önálló indítványával sem akarnak bíbelődni a kormányoldal képviselői...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.