2018. december 13., csütörtök

KÖNNYGÁZZAL KERGETTÉK SZÉT A TÜNTETŐKET A RENDŐRÖK

INDEX
Szerző: Index.hu
2018.12.12


Szerda délután és este a főváros több pontján tartottak tüntetést a parlament botrányos ülésén elfogadott törvények ellen tiltakozók. A demonstráció a Kossuth téren kezdődött, innen átvonultak a Fidesz-székház, közben átmenetileg lezárták a Margit-hidat és blokkolták a nagykörút forgalmát. A pártszékház erkélyére ketten felmásztak, valakik könnygázt fújtak a rendőrökre. Innen a Kossuth térre ment vissza a tömeg, közben ideiglenesen a Lánchidat is lezárták. A téren nagyjából éjfélig tartott a tiltakozás, a rendőrök nagy mennyiségű könnygáz bevetésével szorították ki a tüntetőket.

A tiltakozás utolsó órái

Fél kilenc körül a Kossuth téri tömeg az első sorokban dulakodni kezdett a felsorakozott, normál egyenruhás rendőrökkel. Miután elkezdődött a huzavona, ezeket a rendőröket páncélos, rohamsisakos rendőrök váltották le. A tömeg a „rabszolgák”, a „mocskos Fidesz” és a „hazaárulók” jelszavakat skandálja leggyakrabban. Többször elhangzott a „ruszkik, haza” is.

Helyszíni tudósítónk szerint „az első sorok eléggé összevegyültek”, és azt nehéz eldönteni, hogy „a rendőrök kiemeltek e néhány embert vagy azok beépültek-e a sorfalba”. A tüntetőknek sikerült fokozatosan egyre feljebb és feljebb tolni a rendőröket, több lépcsőfoknyit haladtak előre. „Páran már egészen feljutottak, a rendőrsorfal elég zilált és nagyon türelmes” – jelentette negyed tíz körül munkatársunk a helyszínről. A rendőrök ezután nyomtak egy nagyot kifelé, „amitől viszont totál szétesett a faluk, a tüntetők és a rendőrök teljesen összekeveredtek a lépcsőkön”.

Néhány perc tanácstalanság után a rendőrök könnygázt vetettek be a tüntetők ellen, a lépcső több pontjáról fújták le a tüntetőket, akik így méterekkel visszahátráltak, elhagyva a parlamenti lépcsőt, de még a környékét is. A könnygáz hatására „elég nyugi lett az első sorokban, a rendőrök között vannak, akik nevetgélve beszélgetnek”, a tüntetők is elcsendesedtek kicsit, viszont a tér több pontjára közben O1G (Orbán egy geci) feliratokat fújtak fel – jelentették munkatársaink...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.