2018. november 17., szombat

KILENC, HATÁRON TÚLI FOCIAKADÉMIÁT TÁMOGAT A FIDESZ


444
Szerző: haszanz
2018.11.17.


Három kész, hat még készül. Így állnak a határon túli fociakadémiák, amiket a magyar kormány támogat.

A dunaszerdahelyi pénteki átadásán Orbán Viktor arról beszélt, hogy az akadémia létrejötte az egész régió sikere. Szerinte a „sport a mi közös nyelvünk, összeköt bennünket és becsületes versengésre buzdít. Ezért Magyarország kormánya a sportakadémiák létrejöttét az egész Kárpát-medencében támogatja”. Azt is mondta, hogy személyesen is az a meggyőződése, hogy a sportban a legszebb módon egyesül a harci szellem, a közösségérzés és a tisztelet kultúrája. „Arról is meg vagyok győződve, hogy a sport az európai civilizáció egyik legfontosabb építőköve.”

Orbán fel is sorolta, hogyan állnak most. „A dunaszerdahelyi akadémia a topolyai és a csíkszeredai után a harmadik akadémiánk, ami a Kárpát-medencében, de Magyarországon kívül foglalkozik fiatalokkal. A sornak azonban ezzel nincs vége: jelenleg Munkácson, Sepsiszentgyörgyön, Eszéken és Lendván is komoly akadémiai fejlesztések történnek. A Felvidéken pedig Dunaszerdahely mellett Révkomáromban és Rimaszombaton is támogatjuk egy-egy labdarúgóakadémia létrejöttét”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.