2019. január 24., csütörtök

A JOG JOGA

NEMGOGOL BLOG
Szerző: TÖLGYES PÉTER
2019.01.22.


A Fidesz vezérkara tele van jogvégzett emberekkel, akiket mintha speciálisan arra képeztek volna ki, hogyan lehet (1) megtalálni a joghézagokat és (2) visszaélni velük. Mivel a jogszabályok és velük együtt a joghézagok száma is véges, ezen jogvégzett emberek az évek során e különleges felkészültségüket tudományos alapossággal mélyítették el abban az irányban, hogy (3) immáron nagyüzemi módon maguk állítsanak elő joghézagokkal terhelt jogszabályokat (lásd még: megkülönböztetett, névre szóló törvények, mint a Lex Borkai, stb), kifejezetten azzal a céllal, hogy (4) a joghézagokkal visszaéljenek.

Az idő múltával az étvágy nemhogy csökkent volna, egyre csak növekedett, így aztán említett jogvégzett emberek már nem foglalkoztak a jogszabályokkal, helyettük (5) a hatalmuk megszilárdításához és az anyagi előnyszerzésükhöz fontos területeken (6) eredendően joghézagokat állítottak elő, hiszen (7) azokat a szabályozásokat, amelyeket produkáltak, a JOG megsértése, figyelmen kívül hagyása miatt jogszabályoknak nevezni istenkísértés volna.
----------------------
Itt tartunk ma Orbanisztánban. A törvénytelen törvények, rendeletek sokasodnak, ebbe pedig, kivédhetetlenül, bele van kódolva a vég. Ha egy országban a jogszabályok elveszítik jogszabályjellegüket, az állam és a társadalom egyik legfontosabb kötő- és működtető eleme válik semmivé. Az (i)gazságszolgáltatás már nem is annyira a bűnt üldözi, hanem - folyamatosan torzított szempontok alapján - egyre inkább a hatalom számára kellemetlen, a politika által sugalmazott"bűnelkövetőket". Ugyanakkor azonban elveszíti az eszközt sajátjai kordában tartására is: a mind nagyobb étvágyúakat a kivéreztetett jogi keretek között egyre kevésbé lehet megrendszabályozni, hiszen a törvényesség, mint olyan, idejétmúlt kifejezéssé válik.

Hihetetlenül felgyorsulhat a rendszer eróziója, ami oda vezet, hogy - miként a természetben - a hiénák felfalják egymást.

Nekünk persze nem szabad ezt megvárnunk, mert addigra a társadalomnak és a jövő nemzedékének okozott károk felmérhetetlenekké válnának. Azt azonban nem árt tudni, hogy - noha a diktatúra egyre durvábbá válik majd - a NER önfelszámolási folyamata megkezdődött. A kézivezérlés ugyan mindinkább előtérbe kerül, de ez magával hozza a kapkodást, az előkészítetlen, hibás döntéseket, a keményebb nemzetközi ellenlépéseket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.