2019. január 24., csütörtök

POLT ÜGYÉSZSÉGE BEPISZKOLTA AZ ORSZÁG BECSÜLETÉT

HÍRKLIKK
Szerző: LENDVAI ILDIKÓ
2019.01.23.


A döntésük senkit nem lepett meg -ezt szoktuk meg Poltéktól-, na de az indoklás! Az MTVA különítményesei az ügyészség szerint jogszerűen teperték le, bántalmazták, dobták ki a képviselőket, mert azok "nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak".

Jó vicc. Azért nem tudtak hivatalos tárgyalást és eljárást folytatni, mert törvényi kötelezettségük ellenére egyetlen MTVA-s vezető sem volt hajlandó szóba állni velük.

Mintha bemennék egy üzletbe vásárolni, ott nem szolgálnak ki, holott ez lenne a dolguk, majd kezemnél-lábamnál fogva még durván ki is hajítanak arra hivatkozva, hogy nem vevő vagyok, hiszen nem vettem semmit.

Csak remélni tudom, hogy az ügyészség illetékesei sem hivatalos személyként adják ezt elő, csak úgy reszelgetik a körmüket és butaságokat beszélnek. Mert ha hivatalos személyként nyilatkoztak volna, akkor sajnos azt kellene mondanom, hogy mocskosul és ostobán hazudnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.