2019. február 1., péntek

AZ ÁSZ TÜKÖRORSZÁGA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.02.01.


Az Állami Számvevőszék pártok ellenőrzéséért felelős főtitkára, bizonyos Holman Magdolna olyan vélt evidenciákat fogalmaz meg, hogy az ő cége független a pártpolitikától, és nem vesz részt pártpolitikai küzdelmekben. Kár. Ha indulnának valami nyüves választáson, én biztosan rájuk szavaznék. Hallunk még persze jogállamról, szakmai standardokról meg demokratikus normákról is, amitől jókedvre kerekedik az ember nagyon, hogy ne mondd má’, ne röhögtess, mert cserepes a szám.

Mindezt annak fényében tartotta szükségesnek elővezetni a főtitkár asszony, hogy valami véletlen baleset miatt a kormányzó erőket két óra alatt találták rendben lévőnek pénzügyileg, míg az ellenzéket pedig igyekeznek szarrá büntetni. A szabál az szabál, szokta volt mondani nagyanyám is, amikor elfogta a snapszlit, és beírta a szőrös bunkót az ellennek. Én ezzel az életből ellesett példával csupán arra szerettem volna utalni, hogy rendnek kell lenni mindenképp.

Azt nem tudhatjuk, hogy főtitkár asszony főnöke, ez a bizonyos Domokos László, aki 2010-ben egyenesen a Párt kebeléből érkezett demokráciát óvni, szóval nem tudhatjuk, hogy az ő kis szíve kiért dobban momentán nagyot és remegve, csak sejthetjük, mert vannak erre utaló bizonytalan jelek. Egyébként ez az ÁSZ a maga függetlenségével és az egyéb mézes-mázas jelzőivel legalább annyira abszurd, mint az egész leharcolt ország...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.