2019. március 18., hétfő

A NER-CUNAMI ÉS AZ ÜZLETI ÉRDEK MINDENT VISZ KESZTHELYEN

HVG ONLINE 
Szerző: BALLA GYÖRGYI
2019.03.18.


Meghajolni látszik a keszthelyi önkormányzat a befektetők előtt: módosította a helyi építési szabályzatot, csak történjen már végre valami az elhagyatott szállodákkal és az egykor szebb napokat látott Balaton-parttal. A helyiek viszont féltik a partot és a békés kisvárost.

Keszthely a Balaton fővárosa, olvasható a keszthelyi Pavilonsorhoz vezető út szélén. A helyiek szerint ez már rég nem így van, inkább azt kellene kiírni, hogy Keszthely a NER fővárosa. Éppen egy évvel ezelőtt írt a Reuters a „keszthelyi tízekről”, azokról a befektetőkről, akik a városban terjeszkednek. Megemlítették – többek között – Tiborcz Istvánt, Mészáros Lőrincet, Jászai Gellértet, Szíjj Lászlót, Varga Károlyt és Paár Attilát. Az ő keszthelyi vásárlásaik egybeesnek a kormány fejlesztési tervével, azzal, amelyik 2020-ig 365 milliárd forintot költ a Balatonra, a pénz 40 százalékát az Európai Unió adja.

Mióta Orbán Viktor miniszterelnök először beszélt a rendszerváltás óta nem látott balatoni fejlesztési lehetőségekről, a keszthelyi partszakasz legértékesebb területei cseréltek gazdát:
2014-ben a közvetve Tiborcz István tulajdonában lévő Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft. megvette a jachtkikötőt. Az ügy nyilvánosságra kerülése után a kormányfő veje kiszállt az üzletből, egy régi barátja vette át a helyét.

2015 és 2017 között több részletben szerezte meg a Hotel Viát Mészáros Lőrinc egyik legfontosabb üzleti partnere, Szíjj László, majd három helyrajzi számot összevonva a Minerva alapkezelő egyik ingatlanalapjáé lett.
2016-ban a Hotel Helikont és a Hullám Szállót vette meg a Pannon Tessera Hospitalis nevű cég, amelynek meghatározó részvényese Tiborcz István ingatlanos cége, a BDPST.
Szintén 2016-ban Mészáros Lőrinc tőzsdei cégéé, a Konzumé lett a Balaton Hotel.
2017-ben Szíjj László cége jutott hozzá a Zala kempinghez, majd továbbadta azt Tiborcz István üzlettársa, Paár Attila cégének, úgy, hogy az üzemeltető a Mészáros-féle Konzum lett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.