2019. április 14., vasárnap

HULLANAK AZ EMBEREK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN ÉS ÉLMÉNYPARKOKRA KÖLTIK A PÉNZT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.04.13.


Nem volt résen a NER, és elmulasztották megakadályozni, hogy nyilvánosságra kerüljenek a hivatalos adatok: eszerint az összes haláleset 26 százaléka, több mint 32 ezer haláleset lett volna elkerülhető 2014-ben, ha megfelelő lett volna az egészségügyi ellátórendszer és hatékony lett volna a népegészségügy. Azóta ilyen kimutatás nem került nyilvánosságra, aki ezt nyilvánosságra hozta, már nyilván repült. Azóta a helyzet csak romlott, a fertőzésektől a műtőben talált patkányokon át a frissen műtött betegre zuhant plafonig. De már 2014-ben is megállapították, hogy a 65 évnél fiatalabb korosztálynál minden második (!) haláleset elkerülhető lett volna megfelelő egészségügyi beavatkozással. Ez döbbenetes adat. Ez önmagában elég lenne, hogy bármilyen kormány bukjon. Demokratikus kormány meg is bukna, csak diktatúra nem tud megbukni.

Ehhez képest Rogán Antal, Orbán propagandaminisztere, a belváros korrupcióban világcsúcsokat döntögető volt polgármestere, Zalaszabaron élményparkot avat, ahol egymilliárd (!) forintért építettek meg egy hullámvasutat. Ez hasonló ahhoz az esztelenséghez, amikor leműkövezték a fél országot uniós pénzből, építettek másfélméteres kilátókat, mindenféle hülye tornyokat, amikor az embereknek nincs munkájuk. A legfontosabb az, hogy műköves legyen a főtér ott, ahol az embereknek nincs mit enni? De mondhatják, hogy az Unió erre adott pénzt. A Zobori Élménypark egymilliárdja viszont állami pénzből épült. Ehhez képest a magyarországi kórházak is egy-egy élménypark (Theme Park), ahol a járda a hullámvasút, a műtő a kísértetkastély, a kórterem a horrorszoba, csak ezekre nem költenek egy fillért sem, és a látogatók közül minden második koporsóban távozik, ha 65 év alatti, a fenti statisztika szerint...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.