2019. május 22., szerda

KÉTSÉGBEEJTŐ KÉP MAGYARORSZÁGRÓL AZ EMBERI JOGI BIZTOS ÚJ JELENTÉSÉBEN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: Átlátszó
2019.05.21.


Idegengyűlölet, politikai befolyás az igazságszolgáltatásban, az állam által zaklatott civilek és elégtelen lépések a nők elleni erőszak ellen és az esélyegyenlőség érdekében: 167 pontban részletezi a jogállami működés hiányosságait a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa, Dunja Mijatovic.


A jelentés egy része a szervezet által évek óta hangsúlyozott kifogásokat sorolja, az eddigieknél részletesebben, és egyúttal új problémák is felkerültek a magyar kormánynak küldött kritikai megjegyzések és felszólítások között.

Ezek között szerepel többek között, hogy a kormány vonja vissza a civileket megbélyegző törvényt, sürgősen találjon megoldást a menekültügyi rendszer emberi jogsértéseire, tegyen lépéseket az igazságszolgáltatás függetlenségének garantálására, valamint hogy ratifikálja végre az Isztambuli Egyezményt és alakítson ki stratégiát a női esélyegyenlőtlenség és a családon belüli erőszak elleni érdemi fellépésre.

A mostani jelentés Dunja Mijatovic és munkatársainak idén februári magyarországi látogatása során tapasztaltakat összegzi. A küldöttek találkoztak a kormány és az igazságszolgáltatás képviselőivel,a közigazgatásban emberi jogvédelemmel foglalkozó szervezetekkel és civilekkel találkozhattak, köztük Pintér Sándorra, Trócsányi m iniszterrel, az Emmi államtitkárával Pacsay-Tomassich Orsolyával, s a Miniszterelnökségről Varga Judit Európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárral, a Kúria elnökével Darák Péterrel, az Alktománybíróság elnökével Sulyok Tamással, Székely László ombudsmannal, az Egyenlő Bánásmód Hatóság vezetőjével Honecz Ágnessel, Németh Zsolttal, az Európa Tanács magyar küldöttségének vezetőjével, valamint civilekkel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.