2019. május 14., kedd

„NEM A JÓTÉKONYKODÁSBAN HISZÜNK, KŐKEMÉNY ADÓFIZETŐKKÉ AKARUNK VÁLNI”

444.HU
Szerző: ALBERT ÁKOS
2019.05.14.


- Magyarországon több százezer ember él valamilyen fajta fogyatékossággal. A legtöbben mozgássérültek.

- Sokuk az ágyból sem tudna kikelni reggelente segítség nélkül, így dolgozniuk is nehéz.
- Az állam jelenleg csak korlátozottan tud segíteni nekik, a hivatásos segítők pedig egy vagyonba kerülnek.
- Egy mozgássérült emberekből, a segítőikből és szakértőkből álló csoport most azt szeretné elérni, hogy az állam és a magánszektor együtt megfinanszírozzon egy segítői szolgáltatást számukra.

Csángó Dániel 14 éve vált mozgássérültté egy autóbaleset miatt. Nyaktól lefelé béna, ahhoz is segítségre van szüksége, hogy reggel kikeljen az ágyból, vagy hogy ki tudjon menni a mosdóba. Antal Zsuzsát 20 éve érte baleset, ő fésülködni, de még egy iratot aláírni sem tud egyedül.

„Ameddig ez az állapot tartós, márpedig tartós, addig nekem mindig szükségem lesz emberekre, akik segítenek megvalósítani, amit szeretnék. Kinyújtott kezem és lábam legyenek” - mondta Csángó Dániel.

Dániel és Zsuzsa kivételezett helyzetben vannak: ők megengedhetik maguknak, hogy a saját forrásaikból segítőt, úgynevezett személyi asszisztenst alkalmazzanak maguk mellett. Nóra és András Dániel segítője, Irén és Róbert Zsuzsát segíti. Ez a segítői munka a kezdetekkor csupán pár órás időtartamra terjedt ki, de később ez odáig fejlődött, hogy Dániel mellett például ma már 24 órában van valaki. Így jár el dolgozni, vagy épp találkozni a barátaival. A fogyatékos emberek nagy része számára ugyanakkor nem elérhető ilyen segítség...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.