2019. augusztus 29., csütörtök

AZ A ROHADT GÁLYA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.08.29.


Mint kiszivárgott – s tudjuk, ha egyszer kiszivárog, akkor előbb-utóbb nagyon büdös lesz -, a kormány, így a Fidesz és pláne miniszterügynök elvtárs, mint a csúcsok csúcsa, kezdet és végpont, eredet és beteljesülés, életünk oka és értelme legyalulná az önkormányzatiságot. Főleg, ha sok helyen veszítenének októberben. Nem látványosan, hanem apránként szívná ki a vérét, hogy a végén kirakat legyen, a polgármester pedig báb, mint mostanában az ilyen megyei közgyűlések és azok elnökei. Róluk sem mondja meg már senki sem, mi végre vannak ezen a nyomorult világon.

Ha nagyon borongósan és komolyan, mint szakértők mondaná a szájam, akkor az jönne ki belőle öltönyben és összevont szemölddel, hogy elvész a demokrácia magva, mi lesz velünk nagymama? Így aggódnék, de már késő lenne, mint ahogyan minden az. Évek óta, hosszú évek óta azt csinálnak a kétharmadjukkal, amit csak akarnak. Például olyan választásokat celebrálnak, hogy meglegyen a kétharmad, és így megy ez körbe-körbe, míg el nem fehérül a száj is, vagy pediglen a diktátor ki nem múlik, és nem jön helyette másik, mert még az is lehet. De ne szaladjuk annyira előre a fényes jövőbe, elég szar már ez a jelen is.

Szóval úgy monyákolnák meg a törvényi környezetet, hogy a települések közgyűlései, polgármesterei – ha ellenzékiek lesznek – ne tehessék, amit akarnak, hanem aljasul és furmányosan csakis azt, ami a Fidesznek kedves, vagy pedig állami irányítás alá vonnának már mindent. A bölcsődéktől az önkormányzati cégekig, a vezérigazgatótól a vécés néniig, csak, hogy mindenütt Orbán Viktor akarata érvényesüljön, és úgy rohadjon szét, mint most például a szemétszállítás. Ezeknek mindegy, csak a Gyurcsány bele ne szólhasson a lomtalanításba, ha szügyig járunk a szarban, akkor sem.

Ez a vezérlő eszme. Ha viszont és amennyiben mindez megtörténik, akkor a Fidesz és miniszterügynök elvtárs, életünk értelme, etc. okot, alkalmat és jogot is szolgáltat arra, hogy őt, valamint a pribékjeit forradalmi módon elzavarjuk a búbánatos nuniba. Éspedig azért, mert nem lesz mire álságosan hivatkozni, hogy felhatalmazás, választási eredmények, meg a többi, amelyekről tudjuk, hogy milyenek és mért olyanok. (Egyharmadból kreált kétharmad, ukránok, krumplik, a szerver leállása meg a többi.) Mindezt tudjuk, ámde mégiscsak mutogathatnak az eredményjelzőre, ahol az ő győzelmük virít...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.